Teofana Enescu szobája

*Mikor megkapom a tanárnő válaszát azonnal elkészülök. Próbálok nem lehangolóan kinézni. Egy lila félvállas felső kék farmer és fehér sportcipőt veszek fel. Szokásos oldaltáskám, megint velem van annyi változással hogy a két kis vatászgörényem Kodo és Podo is velem van bár már csak akkor veszem észre őket, mikor a tanárnő szobájához érek. Hajamat gyorsan le eresztem mikor eszembejut a sebtapasz. Nagyot sóhajtok majd bekopogok. Kicsit ideges vagyok, de próbálok nyugodtnak látszani.*

*Krimit olvas a kanapéján, épp most lelnek rá a harmadik hullára, így kell egy kis idő, míg realizálódik benne, hogy nála kopognak.*
-Szabad!*Kiált ki, s az ajtó ki is nyílik a vörös hajú elsős leányzó előtt, Teo pedig a nappali ajtajában állva várja, hogy a lány belépjen.*
-Szerbusz Tara!*Köszönti mosolyogva a lányt.*
-Kerülj beljebb!*Int a szoba irányába. Amint Tara elhalad mellett, a bejárati ajtó ismét becsukódik.*
-Foglalj helyet. Kérsz kekszet vagy teát?*Kínálja kedvesen diákját.*

*Hamar kinyílik előttem az ajtó. Kicsit bejebb lépek majd meglátom a tanárnőt.*
-Jó napot. Bocsánat a zavarásért.*mondom majd beljebb megyek és a nappaliban leülök.* - Köszönöm én nem kérek semmit.*mondom hallkan.* - Tanárnő lenne egy kérésem. Hamarosan szeretnék haza utazni Japánba. *mondom kertelés nélkül. Lesütöm a szemem és várom a választ. Nem szoktam segítséget kérni ami néha nagy hiba mert egyedül nem mindíg tudom megoldani a dolgokat.*

-Ugyan kis drága! nem zavarsz!*Mosolyog a lányra bátorítóan. A kijelentésre meglepetten vonja fel az egyik szemöldökét.*
-Csak nem történt valami gond?*Érdeklődik miközben helyet foglal a kanapén. Tudja, hogy Japánból származik Tara, a legtöbb diákjáról tudja az ilyen és ehhez hasonló alapinformációkat, ahogy azt is, hogy az utóbbi években nem volt a szigetországban.*

*Lesütöm a szemem és nagyot sóhajtok mielőtt válaszolnék.*
- Am. Egy barátom kért meg hogy menjek vissza mert hamarosan itt lesz... A bátyám halálának ötödik évfordulója, és hát nem voltam Japánban a temetése óta. *mondom hallkan. Nem szoktam erről beszélni. Egyedül Stevennek meséltem el ezt. Rá mindíg is számíthattam.* -Szóval erről lenne szó.*teszem hozzá.*

-Ó. Értem.*Jegyzi meg halkan. Mindig nehéz elveszteni valakit, ő, korának köszönhetően már nagyon sok ismerőt, barátot és családtagot elveszített már ahhoz, hogy tudja, mennyire fájdalmas dolog a halál, pláne, ha ilyen fiatal korban éli meg az ember.*
-Kimenőt szeretnél kérni pár napra, hogy ellátogathass Japánba?*Érdeklődik tovább, a szokásosnál kissé szomorúbb hangon.*

*Csak aprót biccentek. Minden nap gondolok a testvéremre. Sokáig azt hittem nem fogom tudni feldolgozni. De volt ki segítsen. *
-Esetleg Steven elkísérhetne?*kérdezem. Ahogy a tanárnőre pillantok megérzem hogy Kodo kimászik a táskából és Podo is követi. Nehéz őket megkülömböztetni de Kodo fején van egy vehér pötty még Podo egy teljesen átlagos vadas színű vadászgörény.*- Nagyon sajnálom. Nem akartam őket is hozni de későn vettem észre hogy a táskámban vannak.*sütöm le a szemem és megfogom a két kis görényt.*

-Nagykorú felügyelete nélkül amúgy sem mehetnél sehova, de Stev már Carp és Serban professzorok hatáskörébe tartozik, így javaslom, hogy keresse vagy keressétek fel a házvezetők egyikét, hogy elkérenzetek. Valószínűleg, ha megígéritek, hogy bepótoljátok a kihagyott tanórákat, el fognak engedni ők is pár napra, legfeljebb egy hétre.*Válaszol Tara kérdésére, s ahogy befejezi azt, mintsem varázsszóra jelennek meg a kis szőrmókok.*
-Ó de kis édesek! ugyan, semmi gond! Megfoghatom az egyiket?*LLG tanárnő, érthető, hogy imádja az állatokat!*

*Figyelmesen hallgatom a tanárnőt. Remélem Stevet is elengedik mert a legszívesebben vele mennék. Majd a két kis görény előbújik.*
-Nyugodtan. Ő Kodo akinek fehér pöttzdy van a fején. Ő pedig Podo. Testvérek. Még másfél éve kaptam őket Steventől. *mondom valamivel vidámabban. Átadom a bátrabb Kodót mert imád ismerkedni. Podo inkább komolyabb megfontolt. *
-Tudja Stev mindíg mellettem volt. Ő segített ha szükség volt rá. És mindíg meghallgatott. Ezért szeretnék vele elmenni Japánba. Ő volt a bátyám legjobb barátja. *meélem ahogy simogatom egyik kis kedvencemet.*

*Kicsit előrehajol, hogy átvehesse a kisállatot.*
-Szia Kodo!*Fordítja maga elé a házikedvencet miközben annak fejét simogatja.*
-Az állatok nagyon sokat tudnak segíteni a gyász elviselésében.*Jegyzi meg simogatás közben.*
-Akkor gondolom Stevnek sem volt könnyű feldolgozni a halálát. Igazán sajnálom.*Pár másodpercig csendben marad, ám nem bírja sokáig, hamarosan ismét szóra nyitja száját.*
-Hogyan ismerték meg egymást? Hisz ha jól tudom, ti Japánbanból származtok, Steven pedig az Államokból.

-Neki sem volt könnyű. Egymást támogattuk mindíg is.*mondom majd elgondolkozom. * Félig Britt vagyok. Innen a Tara név. Japánban a nagynéném még mindíg Miharunak hív. Stevent már elég rég ismerem. Olyan 8-9 éves lehettem mikor Daisuke a bátyám el vitt az államokba. Ott tanult mint történész. Egy idő után eljárt hogy ereklyéket kutasson fel. Azt nem tudom ők hogy találkoztak. Engem egy fesztiválon mutatott ne neki karácsony táján.*mesélem.*-Majd egy idő után Angliába költözött a szüleivel. Így jóval többet találkozhattunk. *mondom halványan mosolyogva.

*Érdeklődve és csendben hallgatja végig Tara válaszát. Nagyon érdekes történet, Tara örülhet, hogy ilyen fiatalon ennyi helyen járt már a világban! Nagyon sok fiatal még sokszor a szülővárosát sem hagyta még el egyszer sem ennyi idősen, nemhogy a fél világot beutazza!*
-Értem. Igazán szerencsés vagy, hogy ennyi országban jártál már.*Jegyzi meg mosolyogva.*
-Szoktál nekik valamilyen nasit adni?*Érdeklődik miközben tovább dögönyözi a kis Kodot. Természetesen, nem édességre gondolt, az elég veszélyes mulatság lehet az állatoknak.*

- Daiszuke Egyiptomba akart vinni miután elvette a menyasszonyát. Mindíg oda vágyott ezért is tanult egyiptológiát.*mondom majd a görényekre nézek.*
-Általában maguk vadásznak mert nem teljesen háziasítottak. Jobb szeretem ha az állatok nincsenek bezárva és azt tehetnek amit akarnak. *mondom és érzem hogy Podo a nyakamat piszkálja a hajam alatt. *-Amúgy néha tojást vagy épp nyers húst kapnak. De szeretik megdézsmálni a macska eledelt is. És ezek mellett rengeteg zöldséget és gyümölcsöt is kapnak.*mondom mosolyogva.*

-Egyiptom gyönyörű hely. Biztos vagyok benne, hogy fekete professzor is el fog benneteket vinni oda, ha majd Egyiptomról fogtok tanulni.*Legalábbis ahogy Bélát ismeri, erre következtet, hisz az öreg mindig elviszi a diákokat kirándulásokra, jóformán tanulmánykirándulásokból áll az egész TRZ tananyag egy idő után.*
-Ez nagyra értékelendő dolog! valóban nem jó az állatok számára, ha bezárják őket!*Dicséri meg a leányzót.*
-Van egy kis almám. Mit gondolsz, szívesen elmajszolgatnák?

*Mosolyogva hallgatom tanáromat. Örülök hogy itt ilyen közvdmtlenek a tanárok is. A két kis vakarcsra nézek. Kodo felélénkül amint az ételről kezdünk beszélni. *
-Minden bizonnyal. Szeretik a hasukat. Mondjuk ha rajtam múlna csak zöldséget és gyümölcsöt kapnának mert vegetariánus vagyok.*mondom mosolyogva. Podot leveszem a nyakamból mert állandóan a sebtapaszt akarja leszedni. Mindíg furán viselkedik ha megsérülök.*
-Tanárnő, ön szerint ha valaki vámpírrá változik de nem bírja elfogadni. Lehet valahogy segíteni hogy könnyebben elfogadja a történteket?*kérdezem bár nem lett túl értelmes a kérdésem. Sajnos ha zavarban vagyok nem bírok fogalmazni.*

//Legközelebb folytathatjuk? Sajnos holnap túlórázok megint. De ugyan így háromnegyed négytől rá érek. Jó éjt.//

//Persze, akkor holnap folytatjuk! Addig pedig ránk zuhan a jégkorszak. Very Happy

Jó éjt! (: Teo//

[olvadunk - 2013. 10. 04. - este]

-Ezt szinte gondoltam.*Mosolyodik el szélesen. Feláll a kanapéról, kezében a kis görénynel lép oda Tarahoz.*
-Amíg keresek almát, visszaadom a gazdinak.*Nyújtja át a lánynak, mielőtt megfordulna, hogy a konyhába menjen, még megsimogatja Kodo buksiját.*
-Az egy bizonyos mértékig nagyon egészséges tud lenni.*Szól ki a konyhapult mögül, bár ő maga nem igazán látszódik, hisz épp le van hajolva. Természetesen, a vegetáriánus életmódra gondolt. hamarosan vissza is tér két hatalmas, piros almával.*
-Hoztam egyet-egyet mindkettőjük számára. Te nem kérsz véletlenül?*Érdeklődik miközben átnyújtja a gyümölcsöket.*
-Hm... ez igen érdekes téma.*Szólal meg miközben visszaül előbbi helyére a kanapéra.*
-A legtöbb vámpír eleve vámpírnak születik, mindig is sajnáltam azokat, akiket úgy harapnak be, szerencsére ez csak nagyon ritkán fordul elő, ráadásul az átváltozás náluk sem könnyű, rengetegen belehalnak, ha pedig nem újhold idején történik a beharapás, eleve túl sem élik a támadást.*érdekes egy téma, pláne, ha egy negyedvér vámpírral társalog az ember lánya.*
-Egy ismerősödről van szó?

-Köszönöm nem kérek.*mondom hallkan, ahogy átveszem a két almát majd az egyiket ketté töröm, és egyből neki lát a két kis vakarcs. *
-Igen. Egy jóbarátomról van szó. Hiába mutatja hogy jól van, néha látom rajta hogy még mindíg nem fogadta el önnmagát.*mondom a falatozó görényeket figyelve.*

[2013. 10. 04. - este]

-Egészségükre.*Biccent aprót.*
-Ha valaki átváltozik, akkor a legfőbb változás az életében az lesz, hogy nem mehet ki többé a napfényre. Szerencsére az csak mítosz, hogy a vámpírok gyilkos szörnyetegek lennének, hisz tudvalevő, hogy egyáltalán nem kell ártatlanok vérét fogyasztaniuk ahhoz, hogy életben maradjanak. Ugyanúgy ehetnek szilárd táplálékot, mint bárki más, csak éppen időről időre inniuk kell egy ellentétes nemű vámpír véréből, hogy megszerezzék a kellő tápanyagot.*Vázolja nagyon röviden a vámpírok főbb jellemzőit.*
-Hogy érzed, a barátod melyikkel nem tud megbirkózni? Azzal, hogy nem érheti többé napfény, vagy inkább azzal, hogy időről időre innia kell egy másik vámpír véréből a túlélés érdekében?

-Azt hiszem az hogy nem mehet ki a napra. *mondom hallkan. *-Engem nem zavar ha nappal nem megyek ki mert szívesen maradok vele. És engem nem zavar hogy ő vámpír. Mert miníg kedves velem. *mosolygok a nőre. Örülök hogy a tanárnővel megbeszélhetem ezeket a dolgokat. Vannak akik nem értenének meg.*

[2013. 10. 04. - este]

-Értem.*Bólint aprót.*-Ezt valóban elég nehéz feldolgozni, de sajnos nem tudok ebben segíteni, ezzel mindenkinek saját maga kell megbirkóznia.*Ő szerencsére csak negyedvér-vámpír, így volt esélye azon kevesek közé tartozni, akik átváltozás után is képesek kimenni a napfényre. Az erős sugárzást ő sem bírja, kisebesedik a bőre, de a normál fényviszonyokkal szerencsére semmi baja.*
-Szerencsére az, hogy valaki kedves-e avagy sem, nincs fajhoz kötve.*Mosolyog kedvesen Tarara.*

-Mindíg próbálok segíteni neki. Bár néha nehéz vele mert elég féltékeny.*mondom mosolyogva. Nagyot sóhajtok ahogy újra a görényekre pillantok.*
- Valójában Stev mindíg is közel állt hozzám és mióta itt újra találkoztunk még közelebb kerültünk. Igaz először dühös voltam mert csak úgy eltűnt.*magyarázom. *-Bocsánat mindíg csak jár a szám.*mondom kínosan mosolyogva.*

[2013. 10. 04., este]

-A féltékenység sajnos elég nagy probléma. Sok kapcsolatot tett már tönkre.*Jegyzi meg apró fejcsóválás kíséretében.*
-Ó, szóval Steven. Gondoltam, hogy róla beszélsz.*Kuncog.*-Semmi gond, itt nyugodtan beszélhetsz. Ha tanórán kotyognál... no azt bizonyára nem díjaznám.*Nevet jóízűen.*
-Mikor szerertnétek indulni Japánba?*Tér vissza előző témájukhoz.*

-Egyenlőre csak Dimitriere féltékeny de látni rajta hogy nehezen tűri ha más fiúkkal beszélek. Bár kezd megnyugodni. *mondom majd kicsit elvörösödöm mikor rájövök hogy elszóltam magam. *-Igen ő az.*mosolygok vörös arcal. Majd kicsit alább hagy a jókedvem mikor a Japán útról kérdez. *
-Még nem tudom de jó lenne pármapon belül. *mondom ahogy a másik alamát is ketté töröm mert az előzőt pillanatok alatt befalták, a görénykék.*

[2013. 10. 04., este]

-Diákszerelem.*Mosolyog. Visszagondolva, neki is akadtak szép számmal hódolói, bár akkoriban még teljesen már idők jártak, mint most.*
-Rendben. Majd értesíts mielőtt indulnátok. Illetve szeretném, ha tudnád, hogy legfeljebb egy hetet hiányozhatsz az iskolából. Ebbe az egy hétbe bele kell férnie az el-és visszautazásnak, illetve a Japánban töltött pár napnak is.*Ebből az egy hétből nem fog engedni, hisz fontos, hogy a gyerekek aztán be is tudják hozni az elmulasztott tananyagrészt.*

*Inkább nem mondok semmit mert még mindíg zavarba hoz a téma. Steven az első szerelmem és remélem az is marad.*
-Értem. Amint tudom mikor indulunk szólni fogok. *mondom és remélem minden rendben lesz. *
-Kicsit félek mert nem igazán tudom mire számítsak a nagynénémtől öt év után biztos dühös lesz. *mondom hallkan még is halványan elmosolyodom.*