A Sziklalak (( Vadőrkunyhó - Theodor G. Costin lakhelye ))

A Hóhérerdő szélén egy különös kis gúla áll, mely takaros kis kőből épült, s mindenütt belepi a növény. Számtalan apró ablak díszíti, ám csak egy ajtó van rajta, ami nem is az alján, hanem a tetején van, s egy dombra vezet róla egy pici kis függőhíd. Így lehet eljutni a különös építményig, amelynek a tetejéről mágikus vízesés is csordogál lefelé. Ez a házikó nem másé, mint Theodor Constiné, a Coxton vadőréé.
Mindenkit szívesen lát a kunyhójában, így ha erre jársz, kopogj csak be nyugodtan. Ha otthon találod, biztosan megértő fülekre lelsz. És mindig találsz nála egy két érdekes, mágikus lényecskét.

A Sziklalak (( Vadőrkunyhó - Theodor G. Costin lakhelye )) Haz10

A kunyhó egyébként, bár kívülről egész nagynak látszik, belülről csupán két helyiségből áll. Egy aprócska fürdőből amiben mindössze egy wc van és egy fürdőkád egy pici csappal, és egy nagy szobából, amiben az ágy és a főzésre valamit fűtésre használatos kőkandalló foglal helyet. Ez tehát a konyha nappali hálószoba, és "vadőr iroda" egyben.
A házba egyébként a domb alján is be lehet jutni egy rejtek ajtón át amit eltakar a hosszú borostyán, és a Sziklalaknak nevezett vadőrkunyhó mellett egy kellemes kis terasz is helyet foglal a látogatók számára a meleg nyári napokon.

A Sziklalak (( Vadőrkunyhó - Theodor G. Costin lakhelye )) 110

*Mara könyvekkel és jegyzetekkel a kezében érkezik. Lio küldte, büntibe. Letörten kopog be a vadőr ajtaján. Késni nem késett, sőt, még egy perccel hamarabb is érkezett a kiírt időpontnál. Most, hogy büntetőjét nem Lionel társaságában kell eltöltenie, nem igazán örül neki. Ráadásul lenne jobb dolga, ergo tanulnia, amit napok óta hiába próbál, szintén a fent nevezett professzor miatt.

* Nem telik el sok idő, s máris kinyílik a különös kis kunyhó ajtaja. Sziklalak, ahogy elnevezték, s nem hiába, ha a mohos kövekre, vagy a ház oldalán végigcsorgó mágikus vízesésre tekintünk. Mint egy élő szikla. Ám belül már látszik, hogy mégsem. Ott minden csupa fa, és meleg fény árad a lány elé a küszöbre bentről.
Alacsony, a Maráéhoz hasonló színű, kicsit talán olíva bőrű férfi takarja el a lány elől a fényt. Szürke, kopott pulcsi van rajta, még kopottabb farmer, elnyűtt bakancs, valamint egy furcsa mintás fejkendő fogja fel félhosszú, válláig érő loboncos barna haját. Föld, citrom, és valamiféle furcsa, megmagyarázhatatlan illatot áraszt. A földszag valószínűleg a cipőjébe tapadt sárdarabok miatt. Na meg azért van belőle bőven a nadrágján is, bár odakint minden csupa hó. Durva szakáll keretezi hosszú, vékony ajkait, amely kissé marcona külsőt kölcsönöz neki, barna szemei viszont mosolyognak. *
- Mara? * kérdezi lágy hangon. A hangja is mosolyog. * - Kerülj beljebb!
* Eláll az ajtóból, és betessékeli a lányt. Az egyetlen nagyobb, közös helyiség, amibe kerültek, melegen vibrál a kandallóban lobogó tűztől. A faasztalon gőzölgő kanna, mellette három pohár, s egy kis fatálkában citrom. Innen a másik illat. Két bögre nedves, egy száraz... *
- Ülj le! Szereted a teát? * kérdezi a vadőr barátságosan, s ha Mara igent mond, akkor tölt neki a szárazba egy keveset. Nem lesz túl kellemes élmény...
A vadőr leül a lánnyal szemben és sóhajtva pillant rá a kanna fölött. *
- Theodor Ghenadie Costin vagyok, mint tudod a vadőr. Bár még nem volt szerencsénk egymáshoz. Hívj nyugodtan Costinnak, vagy Theonak. Ahogy tetszik. Süteményt? * tol a lány elé egy másik tálon néhány darab kekszet, ami első látásra is keményebbnek tűnik, mint a fa alatta. *
- Hjajj... * sóhajt fel a férfi, majd szomorú szemekkel pillant a lány felé. *
- Te szegény szerencsétlen... mit vétettél Nil ellen? * kérdezi majd rájön, hogy így nem biztos, hogy érti a lány kiről van szó. * - Azaz Lockhwell professzor ellen. * helyesbít. *

*Nemsokára kinyilik az ajtó, hivogató fényt árasztva belülről. A lány végigméri a vadőrt. Igen, ilyennek képzelte el magában..*
-Jó estét kívánok. igen, én lennék.-*Bólint, aztán beljebb kerül. Bár nem az ő stílusa, mégis tetszik neki amit bent talál. Mikor hellyel kínálják, leül.*
-Letehetem?-*Kérdi, a könyveire no meg az előtte lévő asztalra célozva.*
-Igen szeretem.-*Bólint. S akaratlanul is arra gondol, biztos Lio mesélte el neki eme aprócska infót róla. Aztán meg próbálja minél messzebbre kergetni magától ezt és a hasonló gondolatokat. Belekortyol a meleg italba. hát, nem iylenre számított, de mivel jól nevelt lány, képzeletben összeszorítja a szemét, és néha-néha még kortyol az italból.*
-Örvendek.-*Bólint a bemutatkozás hallatán. Ő ezt nem teszi meg, kedvenc professzora már bizonyára beszámolt a nevéről is.*
-Köszönöm, nem kérek süteményt.-*Válaszol. A tea után már egyáltalán nem meri bevállalni a kétes kinézetű édességet. Eddig minden túl szép. Már épp szeretné megkérdezni, mi lesz a feladata, mikor legnagyobb meglepetésére a férfi egy sóhajtás kíséretében érdeklődik óriási vétke felől. A használt név meglepi, bár rögtön tudja, kiről van szó.*
~Azt, hogy szeretem...~*Gondolja magában, de természetesen ezt nem fogja a vadőrrel megosztani. Elég nagy teher ez számára, pláne most, hogy Lio egyenesen utálja. Még mindig gyakran a férfi utálkozó szemeit látja maga előtt, ilyenkor összeszorul a szíve, úgy érzi, mintha kést döfnének bele, s nem egyszer történt már meg, hogy ezzel a képpel, könnyes szemmel és zihálva ébredt meg álmából.*
-Ezt bizonyára Lockhwell professzor tudná megmondani.-*Válaszol olyan hangon, mintha valahonnan a túlvilágról szólna.*
-Mi lesz a feladatom?-*Tér végül a lényegre. Tanulnia is kellene. Bár mostanság olyan mindegy, hogy éppen mit próbál csinálni, hisz a végeredmény ugyanaz: Lio.*

* Theo meglepetten néz a lány könyveire, miután Mara már leült az asztalhoz, és elvette a bögre gőzölgő teát. *
- Minek az a sok olvasmány? * kérdezi miközben ő is leül. Nem érti, hogy miért hozta magával mindezt a lány, hiszen nem igazán lesz szüksége rá a büntetéshez. Aztán megkínálja a lányt süteménnyel is. Mara pedig illedelmesen visszautasítja, Theo pedig nem firtatja a dolgot. Tudja, hogy a kedvesség többet szerepel az ő konyhaművészetében mint a tehetség. Aztán ahogy elnézi a lányt, és eléggé szerencsétlennek találja a kis teremtést, kibukik belőle a kérdés. És jön is a válasz. Theo pedig hangosan felnevet a lány hangjából kiérződő éltől. Bár elhagyottnak tűnik a hangja, talán még a lány maga sem vette észre a különös hanglejtést. *
- El is mondta bizony! * vigyorog a lányra, miközben feláll az asztaltól. * - Nem rég ment el. * így már érthető a két használt bögre, az viszont kevésbé, hogy a professzor, hogy élte túl ezt a teát... ami valószínűleg pitypangból van, és legalább olyan az íze is mint a kutyatejnek. * - Mondott ő annyi mindent! Hogy "maga" mennyire bosszantó, tudálékos, szemtelen, satöbbi satöbbi... * legyint * - De igazi indokot egyet sem tudott mondani, amivel így felbosszanthatta valaki, mint Te. Ugyanis azt kérte tőlem, hogy vesselek be a Hóhérerdőbe akromantula tojásokat szedni, lehetőleg sötétedés után. * vigyorog a lányra. * - Persze nem konkrétan ezt mondta, de nagyjából erre célzott. Nekem viszont nincs kedvem az erdőbe menni, ha nem baj, és gondolom neked is volna jobb dolgod... de azért kíváncsi volnék, ha szabad, és örülnék, ha őszintén elmondanád kedves... Mara, igaz? Ha elmondanád, hogy mivel tudtad úgy kihozni a béketűréséből, a mi birkatürelmű Lockhwellünket, hogy majdhogynem tüzet fújt, és úgy viselkedett, mint egy kamasz kisfiú. És nagyjából a semmiért küldött büntetőmunkára hozzám. * megáll a kandalló előtt, majd karjait összefonva a mellkasa előtt érdeklődve pillant a lányra mosolygó szemmel. *

*A kérdést hallva a tankönyveire pillant, s eközben válaszol a férfinak.*
-Ötödéves vagyok, év végén elég nehéz vizsgáknak nézek elébe, így megpróbálok minden időt kihasználni a tanulásra. Most is épp tanulni indultam, mielőtt a levelet kaptam.-*Válaszol.*-És az a szándékom, hogy tanulni is fogok, ha itt végeztem.-*Fejezi be válaszát. Aztán ismét kortyol egyet a teából, ami majdnem cigányútra megy meghallva Theo válaszát.*
~Szentséges szalamandra... hát elmondta neki?... ó jaj.... most mit gondolhat rólam.... egy lány, aki a saját tanárába lesz szerelmes... Merlinre, én mindjárt itt süllyedek el!~*Fut át z agyán, s ennek jeleként szépen ki is pirul, még szerencse, hogy csokibarna bőrének köszönhetően csak az veszi rajta észre, aki hozzá van szokva hasonlóhoz.*
~Szóval itt járt... elkerültük egymást... nem is akar látni... hisz megmondta, ne kerüljek még egyszer a szeme elé... és komolyan is gondolta... levegő Mara, levegő~*Biztatja magát, ugyanis szíve szó szerint fáj ezen gondolatok következtében.*
-Acromantula...?-*Kerekedik el a szeme. S nem a félelemtől, hiszen egy aurornak ilyet is kell tudnia kezeli, bár való igaz, utálja a szőrös, izgőmozgó és csúszkáló meg nyálas egyedeket is. Tehát az óriáspókot mindenképp.*-Tehát ennyire utál...?!-*Csúszik ki kétségbeesetten a száján. Aztán észlelve, hogy ezt bizony hangosan is sikerült kimondania, így gyorsan lesüti a szemét, s legszívesebben a föld alá süllyedne.*
-Azért akadt ki, mert megdobtam hógolyóval. Kétszer. Másodszor azért, mert tényleg egy neveletlen kisgyerekként viselkedett...és...annyira... annyira gorombává vált.-*Suttogja. Még mindig lehajtott fővel. S érződik az is, mennyire nehezére esik a történteket újra felidézni, pláne előadni. A férfi mosolygó, bátorító szemeit nem veszi észre. Nehéz is lenne, ha le sem veszi zöld szemeit a szoba padlójáról.*

- Áh, értem. Igen, a vizsgák... jómagam is sokat készültem rá, amíg... nos... mindegy. * harapja el a mondatot hirtelen jött emlékrohama közben a férfi. Szemmel láthatóan valami különösen kínos emléket próbál most leküzdeni magában. Ám a lányon végig menő metamorfózist nem tudja nem észrevenni. Ő pedig eléggé hozzá van szokva Mara bőrszínéhez, hogy azonnal észrevegye a pirulást. Meg is mosolyogja. *
- Nyugalom. * mondja kedvesen a lánynak. * - Nincs miért pironkodni, főleg nem Lionel miatt. Meg sem tudom számolni életem során hányan jöttek hozzám sírni a te drága jó svk tanárod miatt. Gyerekkori barátok vagyunk, és az élet úgy hozta, hogy sokszor sodort minket egymás mellé a sors iskola után is. Ezt az állást is ő szerezte nekem... na mindegy, ez most ne fontos. * a lány rettegő kérdését hallva, ismét felnevet egy kicsit. *
- Igen, acromantula. Eléggé dühös volt, mondtam. De, hogy utál? Áh, nem hinném. Ha utálna arra már magadtól is rájöttél volna. Ráadásul tudja, milyen kesztyűs kézzel bánok a megbüntetettjeivel, mégis hozzám küldött. Én sokkal inkább azt mondanám, hogy kedvel téged. Ez az ami a leginkább bosszantja.
* Ismét leül a székbe, majd végig hallgatja a lány történetét arról, hogy miért került ide, s a végén csak lemondóan megcsóválja a fejét. *
- Ez Lionelre vall. * sóhajt fel. * - Na de nekem azt mondta, hogy mondtál neki valamit, ami miatt... nos... fontolóra vette, hogy kérvényt nyújt be az igazgatóhoz, hogy ne ő legyen a Lupiattos mentorod. Ha ezt megteszi... nem tudom mi lesz a következménye... hiszen ő a te házvezetőd, ha akarja, ha nem. Ám akármit is mondtál neki, fogalmad sincs róla, hogy mennyire megbántottad. Nem mondta el, hogy mi volt az, de tisztán látszott rajta... régen nem láttam ilyennek. Nem méregből volt dühös, hanem kétségbeesetten. A helyedben megfontolnám a dolgot, hogy felkeressem, és bocsánatot kérjek tőle. Ha lenyugodott. Én csak jót akarok. * teszi hozzá gyorsan. * - Nem mondom meg mit tegyél, s nem is ismerlek, de első pillantásra szimpatikus lánynak tűnsz nekem, és eléggé csinosnak, ha meg nem ijeszt ez a megjegyzésem. Talán itt kell keresni a probléma okát.
* Odalép az ablakhoz, majd fázósan összedörgöli a kezeit amikor kinéz rajta. *
- Esik a hó... * jegyzi meg csak úgy mellékesen. * - Jobb lesz minél hamarabb letudni azt a büntetőmunkát... mielőtt még hidegebb lesz. * mondja a lánynak háttal állva. *

*Észleli, hogy Theo túl hamar hagyta abba a mondatot, de annyi empátia van benne, hogy ne kérdezősködjön, meg amúgy is, most épp elég a saját baja is. A férfi kedves szavainak sikerül megnyugtatnia kicsit, s odáig is eljut, hogy immár felemelje a fejét. Azt ismét csak fájdalommal veszi tudomásul, hogy más lányok is sírtak már Lio miatt.*
~Végül is, mit hittem... hisz véla! De... én...nekem nem tetszhet csak ezért! Az nem fájna ennyire... biztosan nem!~
-Hogy...nem utál?-*Kérdi. S hangjából érződik, nem lett meggyőzve az ellenkezőjéről.*-Én nem hinném... Ön nem látta a szemét... annyi utálat volt benne, szörnyűség... ez elmondhatatlan.-*Rázza meg a fejét, s valóban, hangjában érződik, mennyire felzaklatja ez a dolog.*
-Én? Nem... már SVKra sem járok be. Azt mondta, ne kerüljek soha többé a szeme elé...és az szörnyűség, ami a szemében volt miközben ezt mondta!-*Nagyot sóhajt.*
-Én... nem tudom. Csak azt mondtam, hogy neveletlen dolog háttal ülni a társaságnak, főleg ha még beszélnek is hozzá, meg hogy nem volt gyerekszobája. De ennyi... -*Sóhajt nagyot. Látszik, teljesen kétségbe van esve. Megesik az ilyen, ha az ember először érzi úgy, igazán szerelmes.*
-Én nem kereshetem fel.-*Ismétli ismét meg önmagát. Bár az bizonyos, össze van szegényke zavarodva, s így igazán azt sem érti, miért kéne és hol keresgélnie.*

* Theo együtt érzően hallgatja a lányt, s nem szól közbe amíg Mara kifejti gondolatmenetét. *
- Talán nem néztél elég mélyre a szemében. * mondja kíváncsian fürkészve a lány arcát. * - Kihagyni a tanóráidat pedig, főképp így vizsgák előtt, botorság volna. És nem szabad meghátrálni Lionel előtt, különben semmibe veszi az embert. Én csak tudom. Számára fontos a bátorság és az erő. És akit sikerül megfélemlítenie, minden teketória nélkül repíti. Az iskolából, vagy csak az osztályból, kit honnan. Mert szerinte " ha egy ostoba diák képes maga alá vizelni egy tanár pillantásától, akkor hogy állja meg a helyét a világban, ahol percek alatt ízekre cincálják?" .Ha meghátrálsz, azzal azt bizonyítod amiket ő bizonygat neked. És, hogy ne kerülj a szeme elé... biztosan csak dühből mondta. * von vállat miközben az ablakhoz sétál, és felfedezi a hóesést. Mara eközben tovább beszél, s Theo szemei hirtelen elkerekednek. De ezt a lány nem láthatja addig, amíg a vadőr meg nem fordul felé. *
- Mara... * csóválja meg a fejét. * - Az egy dolog, hogy kioktattad a saját tanárod és megsértetted a büszkeségét de... * Theo sóhajt egyet, majd visszaül a székre. *
- Figyelj ide... és amit most hallasz, azt senkinek nem adhatod tovább, főképp nem Lionelnek! Ismételd! * mondja a lánynak, s ha Mara elmondja, hogy senkinek nem adhatja tovább stbstb, akkor Theo kissé megnyugodva máris hozzá kezd. *
- Nem mondok el mindent, de a lényeg az, hogy Lionelnek valóban nem volt gyerekszobája. Más az ha keresztül néznek valakin a szülei, és más az ha... * Theo félbehagyta a mondatot, és elgondolkozott kicsit, hogyan folytathatná. *
- Szóval ha... a lényeg, hogy... Lionelnek nem volt a legjobb az élete. Magának kellett megélnie egészen fiatal korától, mert az apja... nem is tudom milyen jelzővel illethetném... de nem volt túlzottan kegyes sem hozzá, sem az édesanyjához. Az anyját szerette, nagyon, de a nő túl gyenge volt, hogy otthagyja az apját, és később meg is halt emiatt. Túl korán. Talán ezért nem tűri a gyengeséget senkiben... * Theo megcsóválja a fejét, majd feláll a székből. *
- Nincs olyan, hogy nem és, hogy soha. Ezt jól jegyezd meg Mara. Bár nem vagyok tanár, de azt hiszem ennyi bölcsességet csak megengedhetek magamnak. Most már megértem valamelyest Lionelt a dühe miatt, viszont te nem tudhattál erről a gyenge pontjáról. Talán az egyetlen gyenge pontjáról. Kevesen tudnak róla bármi igazán konkrétat is, de most te megtudtál pár dolgot, s arra kérlek legyél toleráns vele szemben. * odalép az ajtóhoz, s magára vesz egy barna, szőrmekabátot. * - Ő nem olyan mint a legtöbb férfi. És ezt nem csak a véla vérére értem. * a lány felé fordul. *
- Na gyere. Van egy sérült egyszarvúm a kunyhóm mögötti istállós karámban. Ki kell cserélnem a kötéseit, te pedig addig ellapátolod a havat ami beesett az istállóba, és felsepersz, és teszel egy kis friss szénát az etetőbe. De ha Lionel kérdezné, annyira fárasztó büntetőmunkát kaptál, hogy nem is emlékszel már rá. * kacsint a lányra, majd ha Mara is feláll, akkor együtt mennek ki hátra az említett egyszarvúhoz. *

*Végighallgatja a férfit, s a legfurább, hogy egyet is ért vele, legalábbis ami a meghunyászkodást illeti...mégis, ő pont úgy viselkedett. S végül elhatározza, a következő SVKt már nem fogja kihagyni, kerüljön bármibe is, akármelyik évfolyamról is legyen szó. De előtte nem fogja felkeresni a férfit, hacsak a Kastély területén össze nem fut vele valahol.*
-Rendben, megígérem, hogy nem szólok senkinek.-*Ígéri elkerekedett szemekkel. Ezek szerint mégis csak sikerült megbántania! Pedig ő egyáltalán nem ezt akarta elérni! Végig hallgatja Theot, s olyannyira átérzi Lio helyzetét, hogy mire a férfi végez, két kis könnycsepp csordul ki a lány szeméből, s végigfolyik szép kerek arcán.*
-Én...annyira sajnálom! Fene azt a nagy számat... én... ezt nem tudtam!-*Bukik elő belőle, miközben letörli a két könnycseppet.*
-Köszönök mindent. De lehet egy kérdésem?-*Néz a férfira, miközben ő is szedi magára a meleg cuccokat.*
-Ezt miért mondta el nekem? Miért ilyen... kedves és megértő velem?-*Kérdi, immár majdnem kitisztult szemekkel. Aztán könyveit az asztalon hagyva megindul a férfi után. S ahogy ki lett adva, el is végi a feladatott: felseper, havat lapátol és fincsi friss szénát tesz az állatoknak.*
-Meg lehet simogatni?-*Kérdi dolga végeztével. Gyönyörű egy állat, s az is igaz, hogy nem mindennap adódik ilyen lehetőség.*

* Tehát Theo elmondja amit nem volna szabad, de annyira szerencsétlennek látszik a lány - ami a lelkiállapotot illeti - hogy kénytelennek érzi magát segíteni rajta. Igazából nem tudja Nilnek mégis mi baja van a lánnyal azon kívül, hogy karakán és talpra esett, épp ahogy ő mindenkitől megkövetelné. Ám amikor Mara elejt pár könnycseppet, valahogy önkéntelenül is feláll, odasétál a lányhoz, és kicsit megszorongatja a vállát. *
- No... hát persze, nem is tudhattad... nem kell ezen ennyire kiborulni. Csak próbáld meg kicsit kordában tartani a megjegyzéseidet, különben még megbánthatsz valakit, és az néha akkor is fáj, ha olyan csúnya, gonosz emberről van szó, mint Lockhwell professzor. *
kacsint a lányra gonoszkás vigyorral. * - Nincs mit megköszönnöd. És a
kérdést már fel is tetted. * vigyorodik el még szélesebben miközben
elengedi a lányt. * - Na jó, tedd csak fel. Most az egyszer kérdezhetsz
még egyet.* mondja, majd a lány kérdését hallva szelíden elmosolyodik. *
- Ugyan már Mara, én is voltam egyszer fiatal lány. Na jó, nem. Lány nem. * veregeti meg a lány vállát, majd el is indulnak ki a kunyhóból. * - Egyébként meg... mint mondtam sok lány vigasztaltam már Lionel kegyetlenségei miatt. De ha majd jobban megismered, rájössz, hogy mennyi humor rejlik a gonosz beszólásaiban, és mennyi erőt és bátorságot ad az óráin előállított veszélyes helyzetekkel. Sok lány... hm... és mind azért sírtak mert a professzor nem úgy bánt velük ahogy az édesapjuk tette volna... * mondja elhalkítva a mondatot, s fél szemmel Marára sandítva. Mintha ezzel azt akarná mondani, hogy " Mara, a lányok nem azért voltak nálam Lionel miatt, mert szerelmi bánatuk volt! ". De így nem mondja ki, s a szó is hamar elterelődik.
Mara szorgalmasan megcsinálja amit a férfi kért tőle, s végül oda is megy hozzájuk amikor Theo már bekötözte ismét a csodálatosan fénylő, hófehér egyszarvú bal mellső lábát. *
- Hát persze. * mosolyog a lányra. * - A lányokat amúgy is jobban szeretik a fiúknál, de ezt már biztos tanultad. Csak óvatosan gyere ide, és előbb nyújtsd felé a kezed, hadd szagolja meg.
* Theo nyugodt mosollyal nézi amint a lány megsimogatja az állatot, ám kisvártatva megborzong a hidegtől, így Mara felé fordul. *
- Rajtad vékonyabb kabát van mint rajtam, ahogy elnézem, és már én is fázom. Azt hiszem jó munkát végeztünk idekint. Menjünk vissza a kunyhóba, s én el is engedlek tanulni. Hisz nincs is most annál fontosabb, igaz-e? * áll fel az állattól, majd ha minden igaz Marával együtt vissza is mennek a kunyhóba. Ha a lány kér, akkor tölt neki még egy kis teát, és megkínálja ismét sütivel - hátha most vesz belőle, végül pedig elkíséri az ajtóig. *
- Örülök, hogy megismerhettelek Mara Sirbu! * köszön el végül a lánytól. * - Ha bármikor kedved tartja, szívesen látlak szerény hajlékomban. Régen volt már ilyen kellemes hölgytársaságom. * mosolyog a lányra. * - S ne feledd! Mindig láss a dolgok legmélyére! * kacsint egyet - mintha tikkelne a szeme állandóan kacsintgat, de jól áll neki, és még kedvesebb külsőt kölcsönöz az arcához. *
- Még valami! * szól a lány után gyorsan amikor Mara már elindul. * - Ne magázz, ha megkérhetlek, hisz nem vagyok én olyan öreg! * mosolyog.
Miután végleg elbúcsúztak, s Mara visszaindul a kastélyba a sűrű hóesésben, Theo visszatér a kandallójához, s elgondolkodik azon, vajon Lionel tényleg azért olyan dühös erre a szegény teremtésre, mint amire gondol... *

// Köszönöm a játékot!!! Very Happy

Remélem neked is tetszett Smile

//

-A férfi lányos megjegyzésére egyelőre csak furcsán pislog, nem, most nincs abban az állapotban, hogy teljesen felfogja ennek értelmét. Illetve felfogni felfogja, csak nem akarja megérteni, elhinni és társai.
Kint óvatosan közeledik a sérült állathoz, hagyja, hogy először megszagolja, majd csak azután simogatja meg a gyönyörűséget.*
-Nagyon szép állat!-*Jegyzi meg mosolyogva. Bizony, a hideg már őt is eléggé átjárja, így boldogan fogadja a kezdeményezést, hogy menjenek be. Ott aztán Mara elveszi a könyveit, de még mielőtt kimenne, kér egy kis teát és elvesz egy sütit is. Előbbit zokszó nélkül megissza, utóbbit pedig egy gyors mozdulattal kabátja zsebébe mélyeszti mikor Theo nem figyel oda. A szobájában talán majd megpróbálkozik vele. De nem akarta a férfit megbántani azzal, hogy nem fogadja el a felkínált édességet.*
-Én is örvendek.-*Köszön el, s még azt is megígéri, eljön még ide. Aztán még visszapillant.*
-Rendben,... Theo.-*Ez utóbbi kicsit nehezen jön neki, de csak kimondta. S talán majd idővel még meg is szokja. S bizonyára ma már a tanulásból sem lesz semmi, csak könyv bámulás,mivel Mara esze a férfi elejtett szavain jár: "mind azért sírtak mert a professzor nem úgy bánt velük ahogy az édesapjuk tette volna... "
És próbálja magának bebeszélni, hogy ez nem azt jelenti, amit ő kihall belőle: ergo mégis csak szerelmi ügyek voltak a háttérben és nem a tanár (Mara szerint egyáltalán nem)elviselhetetlen modora és tanítási módszerei. Így legalább tudat alatt is arra készíti fel magát, hogy ne fájjon majd annyira, ha kiderül, tényleg nem egy diáklány táplált már gyengébb érzelmeket Lionel iránt.*

//Én is köszönöm! Legalább annyira élveztem szerintem, mint te! (://

*Egy holló repül be az egyik ablakon, remélhetőleg pont bent találja Costit. Ha mégsem, akkor ledobja a levelet a nappali asztalára, észrevehető helyre. A levélben a következő áll, gyöngybetűkkel.
Kedves Costi!
A napokban visszatértem a Coxton Birtokra, nagyon szeretnélek felkeresni, hisz mióta befejeződött a tanév, nem volt alkalmunk beszélgetni.
Az igazság az, hogy volt egy kis incidensem Liova. Aggódom érte. Te beszéltél vele mostanában? Nem vettél észre rajta valami furát?
Ha nem gond, ma vagy holnap leugrok hozzád!
Mara
A holló végül olyan gyorsan távozik, ahogy érkezett.*