Tatros folyó partja

*Nem lepődik meg a mikor a fának nyomják, és a torkának szegezik, a kést. Nem szól csak elővesz egy újabb tőrt és a lány hasának nyomaja de csak annyira hogy megérezze.*
-Lenne egy ajánlatom. Amint lehetséges gyere velem egyiptomba. És úgy tombolhatsz ahogy akarsz. És nem mellesleg lóvét is szerezhetsz.*mondja és eltesi a tőrt majd minden erőfeszítés nélkül eltolja magától a lányt. *

*Nyomástérzek a hasamnál, jobb oldalt. Le sem kell néznem, rájövök, hogy a tárgy hegyes és voltaképp ugyanaz, amit mindezek előtt eldob, de hogy mi okból, az nekem rejtély.*
- Már miért mennék veled? Mégis mit csinálnánk odakint? *törnek elő belőlem a kérdések, majd mikor lassan eltol magától, kirúgom a kunait a kezéből. Nem tehetek róla, ösztönös reakció, ugyanis ha csak meglátom, összerándul tőle a gyomrom. Nem bírom a látványát, főleg nem azét, amit hozzám érintenek, vagy amivel felém céloznak.*

-A bátyámnak van egy kutatása amit nem fejezhetett be. És tartozom neki annyival hogy én fejezem be. *mondja és nem érdekli hogy a lány mit gondol. Összeszedi fegyvereit.*

*Visszapörgetem a fejemben az elmúlt történéseket. Tara valamilyen okból kifolyólag felém hajít egy kunait - feltételezem azért, hogy felmérje a reakciómat -, én pedig válaszképp egy fához nyomom, a nyakához fogva két konchi kést. Erre a hasamhoz nyom még egy olyan fegyvert, de csak annyira, hogy érzem sötétszürke pengéjét még így a dzsekimen át is. Enyhén megborzongok, érzem, hogy emiatt bőröm libabőrös lesz, de szerencsére a hosszú ujja miatt nem látszik.*
- Benne vagyok, nem hangzik rossz melónak, csak az a kérdés, hogy mi után kutatunk? Mikor mennénk? *érdeklődöm tovább, csizmáimba süllyesztve a kis szépségeket. Az ajánlatot, miszerint Egyiptomba kéne mennem, nem tudom visszautasítani, bárhol jobb, mint az iskola falai közt bezárva.*

-Egy korona és egy kard. Elméletileg Kleopátra Egyiptom utólsó uralkodójáé volt. És elméletileg ezeknek köszönheti hogy annyi ideig képes volt uralkodni, és legyőzte ellenfeleit. *magyarázza, és felugrik az egyik fa ágára. Majd gyors tempóban halad előre.*

*Felkapom a gitárt és futva sietek utána. Na igen, a hangszer nehéz ezért nehezebb dolgom van, máskülönben meg könnyedén tartanám vele a tempót.*
- Szuper, már alig várom! *mondom, gyorsabbra véve az iramot, már amennyire ez a tárgy engedi. A vállamon van, pántjának köszönhetően, így nem kell ténylegesen a kezemben fognom ahhoz, hogy haladni tudjak.*

*Újra a folyóparton futok. Mostanában nagyon nem bírok egyhelyben megmaradni. Amióta az a furcsa ködszerűséggel találkoztunk Cera és én, jobban oda figyelek a környezetemre. Egy kicsit megállok és térdeimre támaszkodva fújom ki magam. Majd a vízhez lépek, hogy megmossam az arcom. Nincs túl meleg ma ezért jobban bírom ma az edzést. Fekete melegítőm ujjával megtörlöm az arcom. Az égre nézek. *~Három óra jócskán elmúlt. Megint elszaladt a nap nagy része.~*gondolkodom az eget figyelve.*

*Az egyik fa takarásában lévő padon ücsörög. Bár hihetetlenül hangzik, bizony néha ő is kidugja orrát az irodájából! Így tette ezt ma is, mikor úgy döntött, lelátogat a folyópartra kicsit friss levegőt szívni. Nagyon diákok se járnak ma erre, hisz nincs valami nagy meleg, bizony már beköszöntött a cudar, hideg ősz. Azért egy idő után csak feltűnik egy lány. Szó nélkül figyeli, ahogy az megmosakodik a folyóvízben, s csak ezután szólal meg mély, reszelős hangján.*
-Ilyen hidegben nem ajánlatos már a vízzel játszani, még a végén Afrodita asszonynál kötsz ki!*A betegszoba meg nem a legszívmelengetőbb helyiség a Kastély falain belül.*

*Miután megmosom az arcom az égre pillantok. Nem számítok kint senkire mert a szobatársaimból ítélve elég sokan vannak itt olyanok akik elég fagyosak. És nem a viselkedésükre értem. Személy szerint jobban bírom a hűvös vagy a hideg időt. Nagy elmélkedésemből egy mély hang zökkent ki. Arra fordulok, és az igazgatóval találom szembe magam. *-Jó napot. *köszönök hallkan.*-Nem olyan vészes a víz. És az idő sem olyan hideg.*válaszolom nyugodtan állva. Japán neveltetésemből adódóan most sem emelem fel a fejem mivel nálam idősebb és magasabb rangban állóval beszélek.*

-Azért ne kockáztassunk, ha csak nem muszáj.*Jelenti ki, s ezzel párhuzamosan veszi elő kabátja zsebéből a pálcáját, melynek segítségével egy suhintással szárítja meg teljesen a kislány arcát. A másik csak kellemes meleg simogatást érzékelhet az egészből.*
-Csak nem délutáni testedzést tartasz?*Azon ritka pillanatok egyike ez, mikor diákjai előtt Nath is elmosolyodik, melyet csak akkor pillanthat meg a lány, ha felemeli kicsit a fejét.*

*Meglepődök a meleg futallatra, ami megszárítja arcát. Felpillant a kérdés miatt és látja hogy az igazgató mosolyog. Kicsit megnyugtatja a tudat hogy itt nem olyan szigorúak a tanárok, és az ittlévők mint ahonnan jött.*-Inkább egész napos. Ritkán bírok egyhelyben maradni.*válaszol a kérdésre. Szokatlan számára hogy egy tanár egyáltalán szóba áll vele. *-Akkor én folytatnám is nem szeretnék zavarni.*mondja és indulni készül.*

-És a tanulás?*Vonja fel kíváncsian szemöldökét.*-Vagy nem szombaton szoktál tanulni?*Neki végül is édes mindegy, hogy diákjai mikor tanulnak, a lényeg csak az, hogy mikor kell, tudják az anyagot.*
-Nem zavarsz, így ha mégis úgy éreznéd, hogy még egy ideig meg tudsz ülni egy helyben, a pad többi része szabad.*Mutat maga mellé a fából készült padra.*

*Kicsit behúzza nyakát mikor rákérdez a tanulásra.*
-Álltalában éjel tanulok mert rossz alvó vagyok.*valja be őszintén. Örül hogy nem zavarja tanárát, ezért oda megy a padhoz és leül.*-Köszönöm. *mondja. Kicsit elgondolkodik a néhány napja történteken.*~Talán megkérdezhetném nem tud-e valamit a medálról és arról a furcsa ködszerű lényről. ~*gondolja és még mindíg a hideg futkos a hátán attól hogy ha arra a napra gondol.*
-Professzor... Ön megtudná mondani mi ez a medál? Hiába kutattam nem találtam róla semmit, és valamiért kinyitni sem tudom.*mondja és leveszi nyakából az ezüst medált majd a tanára felé nyújtja.*

-Akkor mikor pihensz?*Nem tetszik neki ez.*-Majd keresd meg Afrodita asszonyt és kérj altató italt.*De akár Béla bácsi is segíthet a lánynak. Sőt, valószínűleg az idős férfiban jobban meg is bíznak a gyerekek, mint a javasasszonyban.*
-Hm...*Érdeklődve veszi át a nyakéket. Miközben vizsgálja az, lassan mosolyodik el.*
-Úgy tűnik, Dorian ismét feltűnt.*Jegyzi meg végül mosolyogva, aztán visszapottyantja a lány kezébe az ezüst medált.*
-Nem is fogod tudni kinyitni, csak majd akkor, mikor ő is ezt szeretné.*Válaszol Tara kérdésére.*

-Egy két óránál többet sose bírtam aludni, de már megszoktam. Különösebben nem zavar már.*mondja és érzi hogy itt megbízhat a felnőttekben. A javasasszony hallatára elhúzza a száját. Majd érdeklődve hallgatja amit mond neki tanára. *-Ki ez a Dorian? *kérdezi kíváncsian ahogy vissza kapja a medált. Kíváncsi hogy ki lehet akiről először azt hitte hogy meg akarja támadni, őt és Cerat.*-Cerasele eléggé megijedt tőle.*mondja hallkan. Nem lejáratni akarja a lányt csak szokatlan hogy ennyire megijedt. Tara hozzá volt szokva a furábbnál furább dolgokhoz. *

*A lovarda után átöltözöm és a folyópartra indulok. Az egy személyes társaság után magányra vágyom. Fekete csőszárú nadrágban, fekete utász bakancsban és motoros bőrkabátban sétálok a Tatros - folyó partján. Elkezdek játszani valami lassú számot, miközben sétálok.*
- Édes a magány, a sötétség még inkább. Nem kell nekem senki, egyen meg, aki lát. Nem zavar, ha most teszi, hiszen eleget... Hiszen eleget éltem már *na igen, nincs most valami jókedvem, de ma úgy alapból nem. Egyedül az a ló volt képes arra, hogy felvidítson. Nem ismerném be senki előtt, de megmelengette a szívemet az az állat. Makacs, visszahúzódó, egy igazi különc, akárcsak én, vagy amilyen az a Pegazus is volt... Szegénykém! Egy szívroham vitte el.*

//pár kilométerrel távolabb//
- Ne már, ne menj el! *mondja a mókusnak, aki bezzeg rá se hederít és fut tovább. // beszél az állatok nyelvén// Megelégeli a dolgot, felugrik, tüzet lövell a lábából, és máris a mókus után repül. A mókus fut az ágakon, ő pedig repül utána, amíg egy váratlan ágba nem ütközik. Leesve a földre, még bukfencezik egyet, és hasonfekve áll meg. Az igazgató, és régi barátja Tara mögött. Felkel, lerázza magáról a földet, és nem is törődve a mókussal, (aki még most is a szemközti ágon röhög) odasétál hozzájuk.*

-Ebben a korban nem egészséges, hogy ilyen keveset alszol.*Sőt, valójában egyik életkorban sem egészséges az egy-két óra alvás.*
-Dorian iskolánk egyik kopogószelleme. Néha évekre, évtizedekre eltűnik, aztán hirtelen előbukkan.*Úgy látszik, most ismét úgy gondolta, jó lesz kicsit boldogítania Coxton népét.*
-Szép estét.*Köszön biccentve az érdekes belépővel érkezett srácnak is.*
-No lám, ott a szabályszegőnk is.*Pillantja meg a távolban Ceraselát is.*

//Dimitrie, szeretnék veled beszélni, ha van skype vagy FaceBook elérhetőséged, kérlek, elküldöd nekem Hollóban?//

*Nem tud mit mondani mert tanárának igaza van. Érdeklődve halgatja Dorian-ról a beszámolót. *-Értem... *mondja mdjd hirteln Dimitrie zuhan le a hátuk mögött. *-Jól vagy? *kérdezi ahogy odalép a fiúhoz és kezét nyújtja hogy felsegítse. *-Kicsit óvatosabb is lehetnél. *mondja majd int Cerának is. *~Hirtelen megszaporodtunk. Amint elkezd sötétedni mindenki előbújik? ~*gondolkodik majd ha Cerasela is közelebb ér köszönti őt is.*

*Tovább éneklek, majd lassan közelebb lépek a mini bagázshoz. Tőlem nem messze egy fiú esik le. Kikerekedett szemekkel nézek rá.*
- Nem is tudtam, hogy ma mágus eső lesz! Ugye tudod, hogy az állatokkal tárgyalni kell, nem elűzni őket? Mókus-moleszter! *rivallok a fiúra köszönés helyett, majd némán biccentek Tara felé és leülök hozzájuk.*

*Azt tudta magáról, hogy amikor a Hold fenn van akkor ő is, de hogy mások is?*
- Tara nekem volt eltörve már a gerincem, lebénultam nyaktól lefelé, ez...semmiség. *mondja a lánynak megnyugtatásképpen. Majd mikor Cera odaér hozzájuk, ő is köszön neki, és a padhoz legközelebbi fához dől.*
- Cera tárgyaltam vele csak megijedt, és elfutott, én pedig utána.
Köszzzz *mondta szarkasztikusan*

*Nem szólal meg, egyelőre csak csendben figyeli a gyerekeket. A tanórákat leszámítva rég volt ennyi diák között.*
-Na és várjátok már a gólyahetet?*Szólal meg végül, remélve, hogy ezzel gátat szab a Dimitrie és Cera között kialakuló szópárbajnak is.*

*Cera szerencséje, hogy nem szól vissza, mert mivel vízparton vagyunk a végén jéghegyként végezné. Aztán felfigyel a tanár úr kérdésére.*
- A...mit? *kérdez vissza*

*Dimitrie nagyon lazán veszi a zuhanásos belépőt. Nem zavarja hogy mekkorát esett. Pedig egy ilyen után még Tara is meggondolja hogy ugqáljon egy darabig. *-Ha te mondod elhiszem.*mondja a fiúnak de azért aggódik mert bármi előfordulhat. Cera ma sem hazutolja meg önmagát, és köszönés helyett egyből beszólogat. *
-Nyugi srácok nincs baja a mókusnak. Ezért ne ugorjatok egymásnak.*próbálja csitítani a két lupist kevés sikerrel. Köztük áll és úgy látszik most ő az a bizonyos villámhárító. Megkönnyebbül mikor az igazgató megszólal, majd újra, elsápad.*-Gólya... hét?*kérdez rá idegesen, mert nem igazán szamított ilyesmire.*

- Szívesen máskor is... *végigsimítok a hajamon, ahogy őt nézem.*
- "Tökéletes úr"! *fejezem be gúnyosan a mondatot, széles vigyorral képemen. Máris jobb kedvem lesz a fiút nézve, majd az igazgató felé fordulok.*
- He? Mi van? *kérdezem értetlenül.*