Diáktársalgó és játékterem

Tárgy: Re: Diáktársalgó és játékterem Szomb. Aug. 25 2012, 23:27

- Jaj, ennyire feltűnő? * -nevet fel Keith. Többet kellett volna gyakorolnia a románt, ha már úgyis annyi szabadideje volt, de -bár ezt itt sosem hangoztatta- nem a kedvenc nyelve. De, ahogy Bogdi is mondta, majd belejön. A tibetiből is ragadt rá valami, pedig amikor csak tudta, az angolt használta... *
*Somáról még neki is rémlett, hogy tájrajzot tanított, meg ilyesmik, de amikor Bodgan a mondat végére ér, Keithnek leesik az álla. Aztán a többi dolog is annyira meglepi, hogy pár pillanatig megszólalni sem tud, persze ezt próbálja igen rosszul leplezni. Nehogy már úgy lelkesedjen, mint egy kislány...*
- Ó, szóval itt is történt ez-az... * vigyorog, amint visszatér a hangja.* - Nem kellene lassan mennünk? Elég késő van már.

Tárgy: Re: Diáktársalgó és játékterem Szomb. Aug. 25 2012, 23:38

-Ez-az? Keith, *hatásszünet*-itt pörögtek az események!-*Vigyorog a srácra.*
-Persze, felőlem mehetünk lassan, de remélem, meg sem fordult a fejedben, hogy külön hálóba költözz. A miénkben még pont van egy hely! Két lökött gyerekkel vagyok együtt, de szeretni fogod őket, nyugi... már amikor nem mennek majd az agyadra.-*Teszi még hozzá.*
-De legalább nem egyedül kell elviselnem az örökös versengésüket.-*Vigyorog Keithre, aztán a fejéhez kap.*
-Most jut eszembe, én inni készültem. Mangólé. Kérsz belőle mielőtt felmennénk?-*Érdeklődik barátjától.*

Tárgy: Re: Diáktársalgó és játékterem Szomb. Aug. 25 2012, 23:47

- Igaz, igaz... *vigyorog ő is, bár próbál nem túl feltűnően. Nem is annyira a híreken, inkább Bogdi lelkesedésén. *
- Dehogy költözöm máshova! Örülök, ha a régi hálónkat megtalálom, olyan régen jártam itt. *nevet fel halkan * -Arra nem gondoltál, hogy majd én megyek mindenki agyára? * Persze a kérdés inkább költői, de van benne igazság. Keith rosszabb napjain igen elviselhetetlen tud lenni. Feláll a kanapéról, kinyújtóztatja kezét, lábát és indulni készül, de persze megvárja a fiút.*
- Nem kérek, köszi. Mehetünk akkor?

Tárgy: Re: Diáktársalgó és játékterem Vas. Aug. 26 2012, 00:10

*Keith válaszának szívből örül. Nem mintha elfogadott volna más választ.*
-Na és? Én már megszoktam a hülyeségeidet is.-*Böki meg viccelve a srácot.*
-Meg amúgy is, legalább valaki az ő agyukra is megy.-*Kacsint Keith-re*
-De még nincsenek itt. Legalábbis pár órája még üres volt a szoba.-*Magyarázza, aztán feláll.*
-Igen, mehetünk, majd fent iszok valamit a KH-ban.-*Válaszol barátjának, majd megindul kifele, s a két barát elhagyja a helyiséget, minden bizonnyal a Panagan Toronyba, onnan pedig a hálókörzetbe mennek. Userek pedig aludni. ^^*

*Rebecca a kandalló közelébe kuporodott egy fotelbe, a kedvenc mugli regényével (Charlotte Bronte - Jane Eyre). Szeretett volna kicsit kiszabadulni a sok tanulnivaló közül és a diáktársalgó lassú zümmögése éppen megfelelt neki, hogy elfelejtse kicsit mindazokat a gondokat, amikkel az elmúlt hónapban szembe kellett néznie.
Hiányzott neki az Édesapja is. De ez most kicsit félre szerette volna tenni. Pont ezek miatt érezte úgy, hogy képtelen a beilleszkedésre. Hiszen itt nemhogy nem tudja senki, hogy honnan jött, de nem is lenne tanácsos elmondania.
De most csak az számít, hogy itt ülhet.*

*Mara érkezik a helyiségbe. Szokásos fehér, combjára feszülő nadrágot visel, pasztell sárga polóvol. Haja kiengedve. Leheletnyi világos sminket viel, manikűrjét most csak egy egyszerű nude lakk alkotja. Amint belép, látja, hogy egy nála jóval fiatalabb lány ücsörög a kandalló előtt.*
-Helló idegen! Bocsi, nem akartalak megzavarni. Mit olvasol?*Érdeklődik, miközben megsem áll a pultik. Ott aztán vehes keresésbe kezd, kell valahol találnia egy piharat.*

- Helló, öhm... Ez egy mugli regény. Szerintem nagyon szép, a címe Jane Eyre.
*Becca becsukja a könyvét és Mara felé fordul.*
- Rebecca vagyok. És te?
*Reméli, nem veszi sértésnek, hogy nem nyújt kezet, de Mara úgyis éppen keres valamit... *

*Mára átvállalta a járőrözést, a prefektusoknak ugyanis elég feladatot adott, és ha nem akarnak kicsúszni a határidőből, akkor bizony jobb, ha ma inkább a kiadott feladatokkal törődnek. Már kezdi azt hinni, hogy a mai srácok megjavultak, egyelőre senkit sem talált kint, persze még korántsem végzett. Szinte hangtalanul lép be a diáktársalgóba, és nem mondhatni, hogy örül annak amit lát. Házának két diákja, ráadásul egyikük Mara.*
-Jó estét a hölgyeknek! Az órát nézték el, vagy nem is nagyon törődtek azzal, mennyi az idő? *Mara ismeri őt, a szemén látszik, hogy mosolyog, de a pókerarcot felvette, ami számára nem okoz nagy problémát. Érdeklődve fordul a két lány felé, miután leemelt egy könyvet a polcról.*

*Időközben megtalálta a poharat, a gyümölcslé előkészítése már gyerek játélnak bizonyult.*
-Én Mara vgyok, örvemdek.*Mosolyog át a pulton.*-Kérsz?-*Emeli fel a gyümölcsleves dobozt, majd gyorsan megnézi a címkét.*
-Kiwis.-*Jelenti ki, ezzel hátha segített a lénynak a döntésben.*
-Hm.. azt a könyvet még nem olvastam, de már sokat hallottam róla. Talán majd egyszer én is elolvasom. Tudod már, hogy miről szól?-*Érdeklődik, mert sem azt nem tuhatja, hogy hányadszor olcassa Becca a könyvet, sem azt, hogy hol tart. Ekkor aztán megjelenik Darius is.*
-Nicsak! Kedvenc HV bácsim!-*Ami azért nem igaz, de ezt nem kell mindenkinek tudnia. Most amúgy is haragszik Liora meg aggódik is érte, attól még kedvenc marad.*
-Szép jó estét kvánok professzor úr!-*Mosolyog házvezetőjére, aki nem mellesleg az iskola igazgató helyettese is.*
-Nincs még olyan későn. Esetleg egy pohár kiwilevet?*Próbálja menteni a menthetőt.*

- Igen, köszönöm, kérek. *Becca hátradobja vörös tincseit és előrébb dől, hogy feltegyen egy újabb kérdést, de ekkor belép hőn szeretett házvezetőjük. Rebecca az órájára pillant* ~Már ennyi az idő?~*Mosolyodva köszönti a professzort, annak ellenére is, hogy a megjelenése valószínűleg a Marával kezdődő beszélgetésük végét jelenti.*
- Jó estét, professzor úr! Nem maradhatnánk még egy kicsit? Még csak 11van...

-Mara kisasszony, tudom, hogy a hízelgés erős fegyver lehet szakavatott kezekben, de ettől még a tény tény marad, nemde? *Nem ejtették a fejére, tudja, hogy Marának ki a kedvence, de természetesen erről mélyen hallgat. Ellép a polctól, még mindig fapofát vág, így pillant a kislányra is.*
-Tudja, Rebecca kisasszony, ha nem lenne iskolaidő, akkor azt mondanám, maradjanak, de hiába van szombat, sajnálatos módon a kijárási tilalom bizony 10 órakor kezdődik. Kivilevet pedig nem kérek, köszönöm. *Fordul vissza Marához, de most már el is mosolyodik.*
-Nos, elméletileg 20 pontot kellene vonnom a szabály megszegéséért, ha nem csal az emlékezetem, de most eltekintek ettől, ha mindketten fogják a kivilevet, a könyvet és a további társalgást a klubhelyiségben folytatják. Üres, nekem elhihetik, onnan jövök. *Az ajtó felé int a kezével, hogy kitessékelje a két diákját, mielőtt más talál rájuk, mert akkor nem ússzák meg ennyivel.*
-Rebecca kisasszony pedig lesz szíves majd felkeresni a szobámban valamelyik nap, még úgysem ismerjük egymást, hiszen most kezdte az iskolát. Mara kisasszonyra csak az első fele vonatkozik. Megegyeztünk? *Az ajtóhoz indul, kinyitja és előre engedi a lányokat, hogy utána folytassa a járőrözést.*

*Becca majdnem megszeppen ettől a hangnemtől, de azért van ő annyira erős, hogy ne látszódjon rajta.* ~20 pont? Azért az nem lenne kevés...~ *Hiába múlt 11, ő egy cseppet sem álmos. De talán Mara igen. Felkapja a könyvét és a kiwilevet és az ajtó felé indul.*
- Köszönjük, professzor úr és írok egy hollót az időponttal kapcsolatban.
*Nagyon remélte, hogy nem indít rossz ponttal Darius professzornál.*

*Kitölti Beccának a kivilevet, majd pálcájával odaröpteti a lányhoz a poharat. Ezután fordul a HV-hez.*
-De igen, jogos.-*Bólint a tanárnak, ezzel beismerve, hogy bizony, tilosban kapták el. A 20 pontra a gyorma kicsit összeezzen, no, nem mintha a Lupiattot féltené, első gondolta ugyanis az volt, hogy mit fog ehhez szólni Lionel. A férfi már így sem kedveli Marat, amikor csak lehet, kritizálja, erre a pontlevonásra egyenesen örjöngene. Szerencslre Darius nem ilyen szőrösszívű, így a Lupi pontfala is megússza, meg Mara is.*
-Oké, akkor jobb lesz, ha felmegyünk.*Ismeri el. Meg tanárokkal amúgy sem szokott harcolni. Kivétel persze Lockhwell, mert vele szemben mintha teljesen más ember lenne, néha még Mara is meglepdik a saját viselkedésén.*
-Gyere Rebecca, menjünk.-*Hívja bal kezével a lányt, az ajtóból még isszaköszön.*
-Viszont látásra, professzor úr! További jó járőrözést!-*Kiengedi maga előtt Beccát, majd kilép ő is, nyitva hagyva az ajtót, hisz minden bizonnyal Serban nem szándékszik tovább a helyiségben maradni.
A két lány együtt tér issza a Toronyba. A KHban még beszélgetnek egy ideig, no meg Mara elfogyasztja a gyümölcslevet, majd elköszön és elmegy az 1-es hálóba aludni.*

//Köszöntem a játékot!^^//

-Rendben, kisasszony, várni fogom, ahogy Mara kiasszonyét is. *Nem harap, de nem kedveli a levonásos büntetéseket, de néha beválik. Legalábbis a Hogwartsban a slytherineseket nem lehetett másként megfogni, csak súlyos levonásokkal, mígnem rá nem jöttek arra, hogy egyes professzorok ezt nem kedvtelésből teszik, és nem is az ellenségeik. Elmés meglátás Mara részéről a nyitva hagyott ajtó, elvégre minek maradna, ha egyszer a helyiség üressé válik?*
-Jó éjt a hölgyeknek is! Köszönöm. *Becsukja az ajtót, és ha már a fél kastéllyal végzett, akkor befejezi a maradékot is, azaz lefelé indul. Érzékeli a két panaganos diákot is, a lánynak nem szokása az éjszakázás, na de a fiú... vele is lesz beszéde majd alkalmasint.*

//Én is köszönöm.//

*Miután Dimitrievel beszélt, kicsit le akar nyugodni. Miután a menzán gyorsan megebédelt, feljött a diáktársalgóba. Nincsenek sokan, így nyugodtan leül egy fotelban, és elkezd tanulni, hogy ne maradjon le teljesen de az éjszakai alvás hiány miatt, a fotelban könyvel a kezében elalszik.*

*Ismét csak magamra húzom a kapucnit. Némán kullogok a sok diák között. Ez a duruzsolás borzalmas! A fejem majd' szétszakad, a klubhelyiség valahogy nyugodtabbnak tűnt. Most lépem át egy még ismeretlen hely küszöbét. Érdeklődve nézek körbe, úgy tűnik megint egy társalgóféleségbe csöppenek. Nincs tumultus, azt most leszögezem, így bátran lépek oda egy a kanapén ülő lányhoz, aki olyan, mintha aludna, egy könyvvel a kezében. Jézus, én hétvégén nem tanulnék! Igaz, úgy általában véve sem, de az más tészta.* Odalépek hozzá és belefújok a fülébe, hátha ettől garantáltan felkel.

*Tanulás közben elalszik, mert megint keveset aludt az éjel. Elég éber hogy hallja mi zajlik a környezetében. És érzi hogy valaki mellé lép. Mikor befefújnak a fülébe kipattannak a szemei és reflexből üt. *-A jó édes...*kezdene káromkodni mert az illetőnek kemény feje van, és alaposan megsajdult a keze. *-Elment az esze hogy a frászt hozza rám?*morgolódik a kezét fogva majd meglepődik, mikor jobban megnézi az illetőtt.*-Steven? Tényleg te vagy?*kérdezi döbbenten.*

- Bakker, ugye tudod, hogy ezt azért éreztem? *kapok arcomhoz, mikor megpróbál behúzni. Sikerül is neki de azt hiszem kettőnk közül neki jobban fáj. Nekem csak pár másodpercig sajog, aztán mintha nem is történt volna semmi, elmúlik. Meglepődve nézek a lány szemeibe. Vörös-fehér hajával még nem igen láttam az iskolában, vagy annak környékén, de a hangja és a tekintete nagyon ismerős. Honnan tudja ez az alak a nevemet??!*
- Ki vagy te? *kérdezem komoran, összevonva szemöldököm, majd hozzáteszem hogy ő nekem korántsem ismerős.*

*Megdöbben mikor a fiút megismeri de elkomorodik mikor az nem ismeri meg őt. *
-Szóval elég volt számodra egy év hogy elfelejts? Szép vagy mondhatom. *néz dühösen a fiatal férfira. Nem hitte volna hogy itt látja viszont, és hogy ilyen hamar elfelejti. *-Tara vagyok hát nem emlékszel? Vagy mondjam úgy ahogy a bátyám hívott hogy Miharu? *kérdezi dühösen.*

*Miharu... Szó sincs arról, hogy elfelejtettem volna, egyszerűen csak nem ismertem meg. A hajszíne megváltozott, és a ruhabeli ízlése is, régebben mintha egy kicsit visszafogottabb lett volna a sötét színek terén, de most már kevésbé az.*
- Nem *csóválom meg fejem és próbálom felfogni, hogy tényleg őt látom. Ha még élnék, a szívem nagyot dobbanna meglepettségemben.*
- Nem kicsit változtál meg! *gyerekkori barátom, már régóta ismerem és most jól esik itt lenni vele, de nem pont így terveztem el a találkát. Azt sem tudtam, hogy itt van.*
- Hogy-hogy itt bukkanok rád?

*Dühösen néz az illetőre. Elhiszi hogy nem ismeri fel, de másmiatt is dühös rá. *
-Miért? *kérdezi hallkan. *-Te voltál az egyedüli akiben bíztam. És még is magamra hagytál. *mondja lehajtott fejjel. *~Daisuke halála után csak rá számíthattam, erre magamra hagy. ~*
-Idióta vagy. Miért mentél el? *kérdezi és dühösen néz rá.*

*A szememre olvassa, hogy én voltam az egyetlen akiben megbízott, mégis elhagytam. Hát aranyom, arra jó okom volt és van. Miközben beszél, a nyakát kezdem el pásztázni, miközben azon gondolkodom, milyen íze lehet a vérének. Meg vagyok babonázva a gondolatra, hogy csak pár pici lépés kéne és kortyolhatnék belőle, de igyekszem ezt elhessegetni, hiszen ő nem vámpírkaja, hanem egy élőlény. Jajj, miért megy ilyen nehezen az önkontroll?*
- Mellettem veszélyben vagy *lépek hátrébb a nyaki ütőerének helyét pásztázva, majd nagyot sóhajtok. Összeszedem gondolataimat, majd jobban kifejtem magam.*
- Sok minden történt... A szüleimet megölte egy vámpír, én meg.... Áh, ne haragudj, de ez nem megy! *kapok homlokomhoz.*

*Figyel. Nem kerüli el a figyelmét hogy a nyakát pásztázza. Nem először látja ezt a tekintetett.*
-Idióta. Csak ezért hagytál egyedül... Mert az vagy ami? *kérdezi de nem mondja ki hogy mi lett belőle. Nem akarja kikürtölni a dolgot. És jobb szeretné ha a fiú mondaná ki.*
-Legközelebb kérdez. Kérdezd meg hogy én mit gondolok. Mert nem te vagy egyedül a közelemben aki veszélyesnek tartja magát.*lép hozzá közelebb. Nem érdekli hogy mennyire van veszélyben, vagy sem. Nem érdekli mert mindíg is szerette, mégha ő nem is figyelt fel rá. *-Nem vagy egyedül. A nagynéném, Midoriko is olyan mint te. A tekinteted pont olyan mint az övé. És akár hiszed akár nem, nagyobb biztonságban érzem magam, vámpírok és hasonló lények között mint emberek között. *mondja hallkan.*

- Igen, az vagyok, egy vámpír, nem több. *hajtom le fejem szomorúan, de aztán felkapom, mikor közeledni kezd hozzám. Mit csinál ez? Miért tesz? Nem.. Nem fél attól, hogy megölöm? A nyaka... Olyan hívogató, a vére biztosan édes. Csak egy harapás, nem kéne több, pár kortyból is jól laknék.*
- Komolyan? *kérdezek mindkét dologra, kikerekedett szemekkel. Meglep az, hogy a nagynénje is vámpír, eddig sosem mondta el, ahogy azt sem, hogy vámpírok közt biztonságban érzi magát. Ha ez feltűnik, vagy nem vetem rá magam az ösztönös vándorlásra, talán még együtt lehettünk volna hosszú-hosszú évekig, de én nem láttam tisztán ezt a lehetőséget, ezért másképp döntöttem. Most már bánom, határozottan bánom.*
- Már azt sem tudom, mit kéne tennem! *dörzsölöm meg szemeimet és átölelem őt, tovább küzdve a kisebb szükségletcsökkenéssel.*

*Örül hogy a fiú kimondja, mi is ő. Akár tetszik neki akár nem ezen nem változtathat. Ezt el kell fogadni, és kész.*
-Igen tényleg. Midori-san is olyan mint te. És mint mondtam... Legközelebb kérdezd meg én mit gondolok.*mondja. Válaszolni akar a fiúnak, de az átöleli amitől zavarbajön és el is vörösödik.*-Khm... Azt hiszed... Ennyivel elintézted a dolgot?*kérdezi, de még is mosolyog. Jól esik neki az ölelés. Rég nem ölelte magához senki. Észre sem veszi, és önkéntelenül viszonozza az ölelést.*