Lionel H. R. Lockhwell Lakosztálya

*A beígért bünti mostanra tolódott, s Mara legnagyobb örömére, a helyszín is módosult a dolgozószobáról a lakosztályra. Ma bézs nadrágot visel, fehér pólóval, világoszöld-natúr nyakékkel, zöld madárka filc kitűzővel. Hosszú barna haja kiengedve, s enyhe zöldes smink is díszíti. Hamar rátalál a férfi szobájára. A névtáblát látva elmosolyodik, ennél kevesebbet nem is várt a professzortól. Meghúzza a kart, s izgatottan bebocsájtásra vár.*

*AZ ajtó hamarosan kinyílik, s nem más áll mögötte, mint imádott tanára, Lionel.*
-Jó estét professzor!-*Köszönti hatalmas vigyor kíséretében.*-Sajnos ahhoz nincs túl jól eldugva ez a hely, hogy az ember lányának ne tűnne fel a hatalmas mahagóni ajtó.-*Kontrázik. Az invitálásnak ezer örömmel tesz eleget. Már épp szabadkozna a cipő miatt, de inkább nem teszi, neki is vannak olyan rigolyái, amin nem ad túl. Így a szép új szandált beteszi a cipősszekrénybe, még jó, hogy picivel vastagabb harisnyát húzott.*
-Ó, ne tartsa magát ennyire nagyra, és mindig mindenhol tip-top vagyok, még nem látott kiöltözve.-*Nevet fel, zöld szeme csak úgy csillog. Amint végzett a szandál elhelyezéséről, amit nem csak úgy bevet, nem, ügyel arra, hogy szépen beférjen, jól elférjen, és a szekrény rendjét, ha netán már cipők is vannak benne, ne borítsa fel, követi a tanárt, nem kell arra is külön meghívó. A nappali bejáratánál ámuldozik egy sort.*
-Egész jó ízlése van.-*Jegyzi meg, nem mintha mást feltételezett volna, szereti a férfi stílusát, még ha néha idegesítő is.*-Egy kedvenc színem a narancssárga.-*Mosolyodik el, nem mintha Liot ez érdekelné.^^*
-Ó! Csodás!-*Na igen, a drága tanár azt amúgy sem tudhatta, hogy Mara szeret ilyen dolgokkal pepecselni, így nagy mosoly kíséretében ül le az asztalhoz.*
-Őszintén szólva nem is tudom, talán szórakoztatóbbnak nem... körülbelül egy szinten vannak.-*Mintha nem sejtené, hogy ezzel csak még jobban felhúzza a tanárát.*
-Professzor, itt valami gond van...-*Szólal meg, miután pár papírt a kezébe vett.*-Itt ilyen háznevek vannak, hogy Panagrea... Lupus...-*És keresgél még a pergamenek között.*-Sorgan... Pana... Cerbiatto...-*Még megnéz gyorsan pár pergament.*-De Lupiattot sehol sem találok... Viszont...-*Kapcsol.*-Össze lettek vonva?-*Néz nagyot, választ várva a férfitől.*

*Mara meg a tanár megjegyzésén lepődik meg.*-Persze, hogy felismerem a mahagónit, kedvenc fafajtám. Ne tévessze meg a festett köröm, egyik kedvenc tárgyam a növénytan.-*És direkt nem tette hozzá a "gyógy-" előtagot, mivel midenféle növényt szeret. S még épp időben gondolta meg magát, hogy azt is elárulja, a körméről a festéket nem kell féltenie, ismer egy jó kis varázslatot, még a végén lemondhatna a lehetséges SVK korepetációról.*
-Ó, nem mondták még Önnek, professzor úr, hogy módfelett szerénynek?-*Mosolyog a tanárára. A fehérre meg csak megvonja a vállát.*-Nem kellett hozzá túl sok ész, mivel érkezésem napján is és ma is fehérben voltam.-*Vonja meg a vállát, ezért elismerést nem kap tőle Lio, nem mintha szüksége lenne rá.^^ A pálca előrántása kicsit váratlanul érte, már épp meg akarta jegyezni, hogy nem túl jó ötlet őt épp itt megátkozni, mikor kiderül, hogy Lio nem ellene akarja használni a pálcát. Végighallgatja a tanár magyarázatát.*
-Rendben, meglesz.-*Bólint, s mikor a tanár megfordul, Mara dudolászva munkához lát. Last Christmas, egyik kedvence.^^*

*Végighallgatja Lio beszédét a tiszteletről meg az észről és társairól, végül megszólal, detto gúnyosan.*-Ne legyen benne olyan biztos, hogy nincs annyi eszem. A professzor úr még nem ismer, ha nem tisztelném, tudomást sem vennék a létezéséről.-*S mikor befejezte a saját mondókáját, s nem kap újabb büntit, visszatér a dolgához.
Na igen, Mara az éneklésbe és a munkába úgy beleéli magát, hogy nem igazán vesz tudomást a külvilágról. Bizonyára még azt sem érzékelné, ha a szoba felgyúlna és menekülni kéne. Még jó, hogy ott van Lio, aki kimentené, ha tűzvész törne ki, ami nem fog bekövetkezni.^^ Aztán mégis felpillant, mert egy hajtincset hátra kell csatolnia... és akkor megpillantja a professzort. Tincs marad, ének abba maradt a "give you my..." strófánál. Aztán pár másodperc múlva visszanyeri lélekjelenlétét, de tart attól, hogy ez a csöppnyi idő elég volt Lionak, hogy észrevegye a hatást, amelyet sikerült kiváltania a lánykából. Aztán szerencséjére Lio kérdést is tesz fel, amire most a szokásosnál is gyorsabban válaszol.*
-Khöm... köszönöm, egész jól haladok.-*Zadarja, s már tér is vissza a munkához, a zavaró tincsről és az énekről most teljesen megfeledkezik, mivel egészen más jár a fejében.*
-Mégis...ááá...ez... az a test... basszus... ez nem... kell... a franc... miért ő az egyetlen SVK tanár ebben a rohadt intézményben... ~
-Egészen addig agyal ezen, míg fülét meg nem üti a tanár újabb gunyoros megjegyzése.*
-Ha nem bízna benne, hogy képes vagyok normálisan végezni a feladattal mágia nélkül is, valami más büntetést szabott volna ki.-*Válaszol vissza, direkt hazsnálta a mágia kifejezést, ugyanis varázsolni lehet pálca nélkül is.
A kérdést hallva felnéz a kérdezőre, összevont szemöldökkel. Szemmel láthatóan nem tudja eldönteni, hogy milyen szándékkal kérdi a tanár... normális akar lenni, jelezni akarja, hogy hogyha kér sem kap, esetleg annyira kiverte nála a biztosítékot, hogy a mérgezés eme formáját választotta. S mint ilyen, a lányka azt sem igazán tudja eldönteni, hogy mit válaszoljon. Egyáltalán illik-e büntetőmunka alatt teát elfogadni? Na igen, meg tudja számolni, hogy a hat roxfortos éve alatt hányszor volt büntiben.*
-Ha nem szándékszik mérget is keverni bele, megköszönném.-*Mondja végül, s túl sok szabadidőt nem adva magának visszatér a pergamenek osztályozásához. Már egész szépen halad.*

*Ha eddig nem zavarodott volna össze eléggé, hát ez a kedvesnek tűnő mosoly után pótolja. Miután a kezében lévő pár darabot a helyére tette, kimegy azon az ajtón, melyen nem régiben Lionel is távozott, s ahogy gondolta, a konyhában találta magát.*
-Narancssárga.-*Mosolyodik el, már meg sem lepi. Még mielőtt bárhol is helyet foglalna, körbenéz.*-Jó tágas, nekünk otthon túl kicsi a konyhánk.-*Teszi hozzá, s bár még fűzne hozzá további megjegyzéseket, úgy véli, a tanárt ez nm igazán érdekelni, s mivel a munkában is kicsit elfáradt, annak ellenére, hogy szereti csinálni, inkább hallgat. Aztán helyet foglal, megkapja a teáját, és bele is kortyol. Már éppen megköszönné és megdicsérné a teát, mikor a professzor váratlanul a keresztnevén szólítja. Ez már elindít benne egy dominohatást, ebből nem fog jó kisülni. Ez pár másodperc múlva be is bizonyosodik. Érezte ő, hogy ez a teázás túl szép, hogy igaz legyen.*
-Önnek nem áll jó a Mara.-*Ez az első reakciója. Legalábbis, ha utána ilyen kérdések jönnek, inkább ne is szólítsa a keresztnevén! Végül sikerül kicsit összeszednie magát.*
-Az első két kérdésre nem most nem tudok és nem is akarok válaszolni.-*Kezdi, s reméli, hogy Lio nem fog erősködni, mert akkor valóban kénytelen lesz mondani arra is valamit.*-A harmadik kérdésére sem feltétlenül tudok... de azért megpróbálok.-*Időközben egyre vörösödik, ami jól látszik kreol bőre ellenére is, mivel az arcát csak igen ritka alkalmakkor sminkeli, s ez most nem tartozik azon pillanatok közé.*
-Szóval nem feltétlenül szeretném bosszantani... egyszerűen csak jön.-*Vonja meg a vállát, s ezzel válazst adva a kérdés utolsó részére is. Szokásától eltérően most egyáltalán nem próbál a tanár szemébe nézni, látszólag jobban érdekli a bögre és tartalma tanulmányozása.*
-Mehetek vissza dolgozni?-*Most már menne, azért bárhova nem, mert a szobájába vissza nem, de dolgozni igen.*

//fagyunk (://

*Ezt valahogy nem tudja elhinni.*~Most csak álmodom. És mindjárt felébredek. És rájövök, hogy még mindig otthon vagyok, mert lekéstem a vonatot. Ez így túl szép, túl jó, hogy igaz legyen.~*Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak a fejében, de ennek ellenére tovább cseverészik a tanárral.*
-A vörös meg a fekete szép szín, de nem szeretek ilyen színű ruhákba járni, a bőrszínem miatt túl sötét, azt meg nem szeretem.-*Vonja meg egy kicsit a vállát, egy mosoly kíséretében, ami valljuk be, nagyon jól áll a lánynak.*
-Viszont egy drapp, natúr vagy narancssárga ruhával el tudnék képzelni egy szép vörös ékszert...-*Fejét kicsit megdőltve, karján könyökölve elgondolkodik. Tizennyolc éves, érthető, hogy a divat és az ékszerek elég fontos szerepet töltenek be az életében. Bár ez így volt amióta csak az eszét tudja, de vallja, hogy egy nő mindig, minden körülmények közt jól kell kinézzen. Marat még a saját otthonában, sőt, a saját szobájában sem lehet soha mackónadrágban és elnyűtt pólókban látni.˘˘*
-Igen, szerintem is jó. Mindennek van hely, és főzés közben is el lehet őket érni.-*Jegyzi meg csillogó szemekkel, s bár azt már csak gondolatban teszi hozzá, hogy reméli, egyszer majd neki is ilyen lesz, szeme csillogása elárulja eme álmát.*
-Ne forgassa ki a szavaimat!-*Nevet fel, csilingelő hangja megtölti az egész szobát.*-Még jó, hogy nem sújtottak azzal, hogy Lionelnek nevezzenek el... szépen is lennék.-*Zöldsz szeme hófehér mosolyával csillog együtt.*
-Valóban? -*Költői kérdés, hatalmas mosollyal.*-Megtisztelő, még ha eredetileg nem is volt tervben a konyha látogatás.-*Itt kicsit beleharap az ajkába, de közben mosolyog, nem, nem mondott semmi rosszat, végül is valóban büntibe jött, nem teázgatni.*
-Ha nem büntetőtmunkán lennék, felajánlanám, hogy ünnepeljük meg az új konyha avatót, de hát...-*Felemeli a bögréjét.*-ebben az esetben a tea is megteszi.*S bele is kortyol, ismét. De idő közben a tanár túl közel kerül. Még ennyire közelről sosem látta. Zöld szemeit le sem tudja venni az arcról, még pillantani is elfelejt, rózsaszín szájacskája egy nagyon kicsit elnyílik egymástól, alig észrevehetően, de Lio elég közel került hozzá, hogy feltűnjön neki. Szája sarkában ott van a szokásos megbúvó mosoly. Most legszivesebben emgérintené a két dolgos kezet, a koromfekete kócos hajat, a márvány szobor arcot... és azok az ajkak... Még szerencse, hogy a tanár megengedi, hogy folytassa a dolgát. Így nehezen bár, de végül sikerül tekintetét elfordítania, még pár másodpercig erőt gyűjt, majd gyorsan leszáll a székről, kifele menet még megköszöni a csodás teát, aminek legszívesebben elkérné a receptjét, de a szituáció most nem alkalmas erre. Miközben kimegy, nem néz a tanárára, tudja, hogy különben a szeme sok olyan dolgot elárulna, melyeket magának akar megtartani.
Mikor átér a nappaliba, még nincs eléggé jó állapotban ahhoz, hogy a dolgozatokat tovább szelektálja, így mit sem sejtve arról, hogy tanára figyeli, tesz egy kört a szobában, igazából semmit nem néz meg, most csak saját gondolataival van elfoglalva.*
-Jaj Mara...-*Suttogja maga elé. Végül egy nagy be-ki légzés, és visszaül az asztalhoz, hogy a munkáját folytassa. A dúdolgatás ezúttal elmarad. Még túlságosan a teázás élménye alatt van, s tiszta véletlenül is olyan számot dúdolna, mely még zölden csillogó szemeinél is jobban árulkodik.*

//és eljöve a második jégkorszak//

-Ne... különben rögtön dupla büntetőmunkát kapnék, egyet az eredeti vétkemért, másikat az előző büntetőmunka megtagadásárt. Gondolom, a professzor úrnak már túl sok lenne belőlem.-*Szemei csillognak. Nem, ez nem flört, még akkor sem, ha nagyon úgy látszik.
Bizony, most már kicsit szétszórtabb. Nem mintha elfáradt volna, ahhoz kicsit több kell, viszont a gondolatai... na azok egészen máshol járnak. Valahol a a konyhában ragadtak, egy bizonyos pillanatnál. Még pedig annál a bizonyos pillanatnál, mikor olyan hihetetlenül közel került tanárához. Aztán az előbb említett tanár egyszer csak megszólal, a lányt teljesen váratlanul éri, össze is rezzen, holott hallhatta volna a férfi közeledtét, ha gondolatai éppen nem máshol járnának.*
-Ó, értem. Rendben.-*Hamar tudomásul veszi Lio utasításait, s zavarának köszönhetően, melyet még a konyhai pillanatok okoztak, még akadékoskodni is elfelejt, s szép rendet hagyva maga után, elköszönve távozik. Hogy aztán egészen a szobájáig, onnan a tusolóig, s majd ismét a szobájáig, a jó meleg ágyikójában az elmúlt pár óráról elmélkedjen.*

//Köszönöm a játékot.^^//

*A konyha ajtóban egy manó jelenik meg, kezében egy apró dobozkával. S ha a professzor lesz oly kedves és el is veszi és felnyitja, bonbonokat talál benne. Konyakos pralinét tartalmaz a dobozka. Levél nincs hozzá, bár Lio bizonyára gondolja, kitől kaphatta eme finomságokat. Mara igencsak megdolgozott vele, és most lett kész, így az első manóval, akivel a konyhán találkozottt, felküldette a szép köntösbe varázsolt édességeket. Ha a dobozkát átadta, a manó távozik is.*