*Elfogadja. Komor arccal nézek rá, de most láthatják mindketten, hogy a tekintetem most nem olyan szúrós, mint általában.*
- "Nagyon" *ismétlem meg egy szavát, elgondolkodva* - Öhm.. Sokszor felhánytorgattad a múltam azzal, hogy megemlítetted Rebellust, méghozzá elég durván. Neked is van lovad, nem tudom átélted -e már egynek a halálát is, de rohadt elviselhetetlen, főleg ha eléggé hozzánőttél ahhoz az állathoz, amelyikkel nem a szüleid foglalkoznak és nem is egy külön lovász, csak te. Egy másik a gunyoros nevetésed, most pedig kettőtök részéről a forró tea és a pofon, ami bár nem fájt fizikailag, mégse kellemes. Erre mondtam, hogy lesüllyedtetek a szintemre, pedig ez sehova sem vezet titeket *fejtem ki magam végül.*
- Plusz az, hogy a páromon vernéd le a dühödt, undorító! *dörrenek rá* - Az emberek nem azért vannak hogy levezessük rajta a dühünket, legalább is számodra biztosan nem. Azzal pdig nem önmagad adod, ahogy viselkedtél nemrég.
