Tatros folyó partja

- Szia! *köszönök el Tarától, Az oké, hogy ő túléli, de mi lesz velünk? Az biztos, hogy nem biztos. Mikor Cera Tara után néz, gyorsan megcsókolom. Ki mit vet, úgy arat. Elmosolyodom a reakcióján, majd a folyópartra merőlegesen elfekszem a fűre.* - Csak nem meglepődtél? *kérdem tőle.*

- Héé, szia csajszii! *kurjantok utána, mire a fiú megcsókol. Mindig elfelejtem a nevét, de nem baj, majd ha lesz óra, eszembe jut, feltéve hogy lesz bemutatkozás. Meglepődve vonom fel szemöldököm.*
- Jól érzem, hogy rám tapadtál te szörnyeteg?! *dörrenek rá, majd amint elfekszik a fűben, ráülök a gyomrára teljes testsúlyommal. ÁÁh, de kényelmes fotel! De mi van, ha...?
Megfordulok és ráfekszem teljesen. Lábaim nagy nehezen az övéin pihennek, fejem pedig hajkoronámmal együtt a képében.*

- Igen, jól érzed. Miss Frankeinstein. *mondom nevetve. Majd mikor a gyomromra ül, nem a legkellemesebb érzés, de tűrhető. Majd megfogom a derekánál, és könnyedén felemelem. Remélem nem gerinctelen, és megtudja magát tartani egyenesen.* - Cera, szeretnél megint fürödni? *kérdem tőle.* Könnyen elintézhetem. *mondom, eltolom magamtól, és leültetem mellém a fűre.* - Milyen érzés meglepettnek, és nem meglepőnek lenni? *kérdem tőle, egy kevés szarkazmussal a hangomban.*

*Meglepődöm, mikor egyszer csak maga mellé rak le, fura, de csak azzal jutalmazom, hogy hozzábújok. Ha máshogy nem, ezzel fogom megfullasztani, csakhogy végre abbahagyja amit tesz, főleg azt a bárgyú képet, amit közben vág...! Nem tetszik, ha nem én nyúzhatok másokaaat!*
- Gonosz vagy! *kiáltok fel durcásan, arcomat meg teljes erővel mellkasába fúrom.*

- Azt ugye tudod, hogy ezzel épp azt fogod elérni, hogy tovább piszkállak? *kérdem tőle. Amikor a mellkasomba fúrja az arcom, még csak meg sem lepődöm.* - Lehet, hogy gonosz vagyok, de akkor te milyen vagy? *kérdem tőle ismét.* És mi lesz ha valaki így lát minket? Le tudnád mosni magadról, hogy van érzelgős oldalad is? Drágám? *lehet, hogy ezzel megtöröm a jeget? Ha nem akkor sincs semmi baj, hosszú még a nap. Az utolsó szót erőteljesen megnyomom, hogy tovább bosszantsam.*

*Meglepetten pillantok rá. Igazából nem érdekel ha meglátnak minket. Elég idős vagyok ahhoz, hogy kihúzzam magam a szorult helyzetekből. Teljes erőből belefúrom arcomat a mellkasába, majd felkapom a fejem egy bizonyos szóra.*
- Drágáám?! *kérdezek vissza és rögtön elengedem* - Én nem vagyok a drágád és ha erről beszélsz a barátaidnak, hulla leszeeel! *dörrenek rá. Ideje azon gondolkodni, mit vethetnék be ellene!*

* Ez bejött. Majd nem kell sok idő, míg reagálok arra amit mond. Felülök, és elkezdem kritizálni.*
- 1. csak bosszantani akartalak. 2. Barátok? Ismersz engem? Alig ismerek valakit ebben a nyamvadt iskolában, akik szóba állnak velem, azok száma még annál is kevesebb. Tarára célzol, mert ő az egyetlen aki elvisel. És nem félek tőled, mert tudom, hogy a zord külső, egy érző szívet takar! * mondom kiakadva.*

- Na, ácsi-ácsi-ácsi! *szólalok fel elkomolyodva* - Nem tudhatod, hogy ki vagyok, mert még nem ismersz! Kettő, nem Tarara akartál rámozdulni eredetileg? Mert ha igen, még megoszthatom a barátjával.. Kíváncsi vagyok, hogy vevő lenne -e rá *vigyorodom el, higgadtságot erőltetve magamra.*
- Csak mert tudtommal ő már foglalt. Te viszont szerintem többet érzel iránta, mint barátság, nem igaz? Hazudj a szemembe, ha mersz *vonom össze szemöldököm.*

- Magam sem tudom, mit akarok. Ez az első alkalom, hogy az otthonomtól távol vagyok. Szerinted könnyű beilleszkedni egy olyan embernek, aki egész életében egy helyen élt? Neked mindegy, mert te kitűnsz a tömegből, de én? *mondom elkomorodva. Ezt a csatát megnyerte, de a háborút, még nem.* - Ha elmondanád Stevennek az sokat nem változtatna, mert így is utál. És Tara olyan nekem, mint egy testvér, aki megért, de te. Meg sem próbálod megismerni az embereket! *mondom komolyan.*

- Én is egy helyen éltem sokáig, mégsem vagyok kiakadva *vonok vállat egyszerűen. Nem igazán tudom elképzelni, hogy neki milyen és ami a legjobb - vagy épp a legrosszabb -, hogy nem is érdekel.*
- Valóban. Lázadás! Csak ennyi a taktikám, öregem! *emelem fel hangom vele szemben* - Különben meg miért zavar az, ha nem vagyok hajlandó megismerni másokat? Te talán meg akarsz engem? *vonom fel egyik barnás, vékonyka szemöldököm és karba tett kézzel várom válaszát.*

- Igen Cera, én meg akarlak ismerni, mert nem mindenki olyan amilyennek elsőre látszik. Te egy tipikus lázadó típus vagy, de van egy olyan oldalad is, ami jó. Tarával, vagy mással tudsz kedves lenni. Velem mért nem próbálsz az lenni? Talán azt hiszed, ha egy sráccal vagy kedves, az azt jelenti, hogy szereted? Ezt gondolod, és ezt nem akarod? *kérdezem kiakadva. Nálam pár perc alatt sikerült kihúznia a gyufát. Hamarabb, mint eddig bárki. Voltam már így, sok embert megfejtettem már. De látom, hogy ő keményebb dió.*

- Nem. Egyszerűen undorodom a magad fajtádtól! *üvöltöm kikelve magamból. Nem csak ő van kiakadva, hanem én is. Valamennyire vigasztal az arca látványa. Olyan szánalmas! Többféle érzés kiíródik rá és ez némiképp meglep, amit nem mutatok ki. Az is, amit mond. Kezdek félni tőle. Hasonlóra gondoltam. Nem akarok egy fiúhoz kedves lenni, mert akkor ismét szerelmes lennék. Régebben is voltam már az. Igen, jöhet bármilyen oltás, volt néhány kapcsolatom, azonban mindegyik kudarcba fulladt. Ez a legnagyobb oka annak, amiért kerülöm őket.*
- Undorító vagy, ahogy minden fiú! Most is itt vagy! Ráadásul egyre jobban kiakadsz, amikor nekem kéne *fogom hirtelen suttogóra, s lehorgasztom fejem, hogy ne lássa néma könnyeimet, melyek patakzani kezdenek arcomon.*

* Ha valamit megláttam az arcán, az a félelem. Fél. De nem tőlem, hanem a szerelemtől. Neki is lehetett egy-két rossz románca. Át tudom érezni, engem is nem egyszer kosaraztak már ki. Csak ott ők húzták a rövidebbet.*
- Ha azt akarod, hogy elmenjek, csak... mondd azt! *lejjebb veszem a hangomat. Szegény. Gondolom, majd leereszkedem hozzá, hogy lássam az arcát.* -Figyelj! Lehetsz továbbra is bunkó velem, de én tudni fogom a titkodat, hogy igenis tudsz te kedves lenni. *mondom. Majd ismét gyengéden megcsókolom.* Kedvellek Cera, nagyon is. *Mondom a szemébe nézve, és teljesen őszintén.*

*Felnézek rá. Olyan, mintha megcsupaszítottak volna. Most hogy átlát rajtam, előle már nem tudom elrejteni, hogy ki vagyok. Megmutatkozik hát az az énem, aki régebben is voltam. Egy esetlen kislány, aki úgy érzi, hogy ellene van a világ, ezért stílust váltott. Egyszerre bunkó, lobbanékony és merész, csakhogy palástolja a fájdalmakat, amiket átélt.
A csókja igen csak meglep, egy percre meg is állítja a sírást, de a könnyeimet nem. Egy újabb csepp gördül le, majd még egy.*
- Hülye vagy! *csóválom meg fejem.* ~Hülye vagy, hogy továbbra is mellettem állsz, amikor tartanod kellene tőlem.~ *Zokogva megragadom ingét, arcomat pedig ismét mellkasába fúrom, csak hogy kizokogjam magam.
Egyszerre tör rám minden. A pillanat kínos, de nem érdekel, ha meglát valaki. Felőlem hat paparazzi is lencse végre kaphatna! Idegesen gyűrögetem az ingét, majd amilyen őrült vagyok, még viszonzom is a csókját, karjaimmal meg körül fonom a nyakát. Azt hiszem végleg megőrültem...*
/Fagy//

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 11:52

* Mikor nekem dől, átkarolom, és közelebb húzom magamhoz. Nem érdekel semmi, most csak ő. Na, álljunk csak meg! Eddig utált, és most a karjaimba veti magát? Huhh... Ennél kiszámíthatatlanabb nem is lehetne.*
- Hé, jól vagy? *kérdem tőle. Ahhoz képest, hogy pár perce még itt vitatkozott velem, és kiabált, mostanra mintha teljesen kicserélték volna. Nem mintha nem örülnék neki, de ez azért fura. Sok embert sikerült már megtörnöm az évek alatt, de Cera valahogy más. Két énje van? Az egyik csak akkor tör felszínre, ha a másik "meghalt"?*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 12:09

- Jól, csak elég érdekes a helyzet *nézek fel rá. Úgy nézhetek ki, mint akinek behúztak. Feketével húztam ki a szemeimet és a zokogástól ez szétfolyt. Előbányászok egy zsebkendőt a zsebemből és pár percre elengedem a fiút, hogy letöröljem az elkenődött pacát és némileg rendbe hozzam.*
- Azt hiszem jó fejtörést fogok okozni számodra! *vigyorodom el egy pillanatra. Mondhatjuk úgy is, hogy két énem van. Én apát vesztettem el elég durván. Nem ismeri a múltamat és én sem az övét, így végül is nem tudhatom, hogy neki milyen, de ő sem, hogy nekem...
Amióta elvesztettem azt, akihez a legjobban kötődtem, magam mögött akartam tudni ezt a kislányos stílust, ezért sorra dobáltam ki a "tündi-bündi" ruhákat és darkosakra cseréltem. Elkezdtem sminkelni, bulikba járni, ahol megismerkedtem az alkohol édes hatásaival. Nem vagyok alkesz, ám néha képes vagyok elpusztítani egy-két üveggel, csak azért, hogy jól érezzem magam.
A lényeg, hogy megpróbáltam ezt a stílust pajzsként használni arra, hogy elfedjem a fájdalmakat, amiket szereztem, ő viszont képes volt áttörni rajta. Akit lát, a az eredeti énem. Remélem, ezért még nem tart skizofrénnak... Vajon el kéne mondanom, hogy miért vagyok ilyen?*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 12:29

* A két én típusú ember is... csak ember. Ki vagyok én, hogy ezt megtagadjam tőle? Találkoztam már ilyennel, sokkal több emberrel, aki az alkoholba folytja a bánatát, ami valljuk be nem a legjobb megoldás.*
- Á, nem te vagy az első ember, és még egy ideig nem is az utolsó. *mosolygok rá. Látom, hogy bántja valami. Nekem a szüleim miatt kellett megtanulnom kiismerni az embereket pár másodperc alatt, hogy azt tudjam viszonozni, ahogy viselkednek velem. Ezért sok egyéniségem van, és neki is. Sok egyéniség, olyanok, mint a kercos üveglapok. Ha bármi elé helyezed, elhomályosítja őket, de azért ott vannak mögötte. Cera is ilyen. Csak az ő üveglapja sokkal karcosabb, mint az enyém. Sokat ellenem nem segít neki. Ha ki tudod olvasni (vagy megtörni) mások lelkét, már előnyben vagy, de ezt én nem szoktam mindig kihasználni. De néha jól jön.*
- Tulajdonképpen mi történt veled, hogy ilyen lettél? *kérdem tőle.*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 12:40

- Fantasztikus! *grimaszolok az arcába, majd egyik kezemmel a hajamba túrok. Huh öregem, ha lényegre törően beszélek is megőszülsz, mire eljutok a végéig! No meg nem hinném, hogy el tudom mondani, viszont úgy vagyok vele, hogy tök mindegy. Ha annyira tudni akarja, tartsa nyissa a fülét, viszont ha nem figyel, lemarad egy-két infóról.*
- Tudni akarod, miért vagyok ilyen? Már ez is nagy merészségre vall *letörlöm bal szememnél az elkenődött foltokat, majd visszagyűröm a zsebkendőt zsebem legmélyére és ráemelem tekintetem.*
- A szüleim miatt vagyok ilyen! Apám a vonat elé vetette magát, anya meg az ő halála miatt velem ordított. Én ezt megelégeltem, eljártam otthonról. Bulizni jártam, ittam - volt, hogy ittasan tántorogtam haza, egy barátnőmnek kellett hazakísérnie -, elkezdtem stílust váltani... Azt hittem azzal leplezni tudom a fájdalmaimat, meg a gyengeséget. Nem akartam, hogy a világ sajnáljon, vissza akartam azt adni, amit kaptam. Az iskolákban sem voltam jó. Sorra rúgtak ki, mert a tanárok nem tudtak elviselni *magyarázom egy szemrebbenés nélkül* - Van kérdés? Panasz? Megjegyzés?

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 12:56

* Neki sem lehetett könnyű, szörnyű hallgatni is. Ezek szerint neki sem járt jobb sors, mint nekem. Én mindig is ilyen voltam, mint most, maximum a modorom változott kicsit, és az ítélőképességem.*
- Nincs, kizárt, majd máskor. *válaszolom mosolyogva a kérdéseire.*
- Azt ugye tudod, hogy az alkohol nem javít semmin, maximum emléktörlésre jó? *kérdem könnyedén.*
- Akkor már értem miért is vagy ilyen. A rossz kislány mögött, aki mindenkit megvet, egy meggyötört "jó" kislány rejtőzik, csak nem tud előtörni, mert a másik árnyéka lett, pedig elvileg fordítva volt. És csak nagy nehézségek árán tud előtörni, mert a sötét maszk eltakarja, és teljesen átvette a helyét. *talán túlságosan is tudományos nézetekkel érveltem, de nem tűnik hülyének, hogy ne értse. Ha mégis az lenne, amit nem remélek, leegyszerűsítem neki csak kérnie kell.*
- Igen a múlt néha fájhat, és menekülhetünk előle, de... tanulhatunk is belőle.

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 13:16

*Megvonom a vállam.*
- Tudom, de az emléktörlő hatást is nagyra értékelem *válaszolom egyszerűen, majd nagyot sóhajtok. Még mindig kínosnak találom a helyzetet, ugyanakkor érdekesnek, hogy most néhány értelmes szót tudunk váltani anélkül, hogy a folyóba vágna. Ha meg is próbálja, garantáltan visszafizetem.*
- Meg lehet, ám jobb is így, egy "sötét maszkkal" a képemen. Addig sem kell önmagamat adnom *vigyorodom el.*
- Nos, ha tanultam is valamit az maximum az, hol lehet a legjobb piákat kapni! *bólogatok, az arcát fürkészve. Meglepődöm a viselkedésemen és picit félek is magamtól. Soha nem vallott rám az ilyen - kivéve régen -, most meg... Majdnem teljes ellentéte vagyok annak, mint amilyenné szerettem volna válni. Nem tudom megtartani azt a bunkó formámat, ami eddig soha nem jelentett akadályt.*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 13:29

* Nevetnem kell a piás részen, remek, ha alkoholba fojtanám a bánatom, tudom, hogy kit kell megkeresnem. Látom rajta, hogy próbálja visszaépíteni a falat, amit sikeresen szétbombáztam. De nem fogom hagyni, ahhoz nem elég erős. Ez is jó tulajdonság, hogy akit már egyszer megtörtem, az a közelemben mindig az eredi arcát fogja mutatni.*
- Zavar, hogy nem tudod nekem a maszkos formádat mutatni? *kérdezek rá. Látszik rajta, hogy fel, de megint nem tőlem. Talán attól ijedt meg, hogy látta az igazi énjét?*
- Ne is próbálkozz! Nem fog sikerülni. *mosolygok rá.*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 13:49

*Oké, minden totálkáosz lett a világomban. Minden egyensúlyban volt azzal, hogy ezt a falat felhúztam, de momentán olyan, mint egy téglafal, amit egy hatalmas ágyúgolyóval porig romboltak. Hogy úgy mondjam, ez a fickó csakúgy mentális akadályokat állított elém, amiket minden áron le akarok győzni, ám nem sikerül.*
- Eléggé! *válaszolom karba tett kézzel. Kicsit megrándul az arcom bal fele. Mindennek nevezném a tulajdonságait, csak jónak nem.
Bakker, kezdek összezavarodni! Lassan félek.. Félek saját magamtól is! Makacsul ragaszkodom ahhoz, amit magam köré építettem. Nem akarok újítani, tovább lépni ezen és a múltan. Nekem minden úgy volt tökéletes, ahogy. A maga rendszertelenségében.*
- Ne hidd, hogy nem fogok megpróbálkozni vele! Nem hagyom, hogy csakúgy betekintést nyerj a lelkembe, mint egy könyvbe! Mert tudod, nem könyv vagyok, hanem ember. Az a célod, hogy megtörj, azonban nem fogom hagyni, hogy olyan könnyűnek tűnjön a dolog. Azt pedig végképp nem, hogy ténylegesen megtörj *mondom keményen, tekintetem az övéibe fúrva.*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 14:04

- Már megtörtelek. *mondom keményen, miközben farkasszemet nézünk. Egy óvatlan pillanatban megint megcsókolom. Tudom ez olyan nála, mintha kisiklana a vonat.*
- Mikor a maszkod lehullt, már teljesen kifordultál önmagadból.
- Ki mondta, hogy könyv vagy? Én azt hittem egy kemény csaj. De ha te azt mondod, hogy könyv vagy... akkor továbbra is olvasok belőled. *mondom, majd rámosolygok. Azt hiszi, ha erősnek mutatja magát már rettegek tőle? Nem a nyúl viszi a puskát! Tönkretenni nem fogom, csak kicsit kiismerem. Ha hagyja, ha nem. Nincs abban az állapotban még, hogy ellenkezni tudjon ellenem. Tévedtem. Cera nem könyv, mert abban minden rendezetten van, de ő tiszta káosz.*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 14:11

*Vissza szeretnék szólni, de nem tudok mit. Szóra nyitott számat visszacsukom és végighallgatom. Úgy látom a szemén, mintha elcsodálkozott volna azon, hogy káosz vagyok. Hogyne lennék az, amikor nemrég rúgta fel a világomat?!*
- Uuutálom ezt a tulajdonságodaat! *mondom sértődötten. Picit bosszant, hogy úgy a "lelkembe lát" meg az is, hogy közeledni kezdett felém.*
- Akkor lám, itt az első fejezet! Mit ne mondj egy csajnak, amikor szétszórt! *felelem, majd adok neki egy pofont és trappolva odébb állok. Legalább is megpróbálkozom vele. Azt hiszem időre van szükségem, mire végre rendezni tudom magamban a dolgokat. Vissza akarom építeni, amit szétromboolt!*

Tárgy: Re: Tatros folyó partja Pént. Nov. 01 2013, 14:28

* A pofonon meglepődöm, de nem túlságosan érdekel. Az hogy elfut előlem, az már inkább. Nem hagylak ilyen könnyen nyerni. Utánaindulok, és elkapom a kezét.*
- Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen lerázol. *mondom, és magam felé fordítom. Mélyen belenézek a szemébe. Mit látok? Félelmet, és zavartságot. Nem is csodálom, ez már szinte alapreakció. Ha ő is figyel rám megbánást láthat bennem. Nem szép dolog elismerem, hogy ilyen könnyen sikerült lerombolnom a lelki világát. Abbahagyom a falának visszatartását, bár így is időbe fog telni neki amíg újra önmaga lesz.*
- Ennyire baj, hogy valaki megkedvelt? Azt akarod, hogy mindenki utáljon? *kérdem tőle.* Miért jó ez neked? Az ha félelmet kelthetsz másokban? Így akarsz uralkodni felettük? Mert ez a taktika nem előnyös. *mondom, majd elengedem.*