Konyha

*Ahogy zöldségeket mártogatom majd olajban kisütöm azokat, Dim mellém áll.*
-Nem. Nem haragszm. Csak rosszul esett. *mondom hallkan. Ahogy ott áll mellettem neki dőlök. *
-Hm? Esetleg segíthetsz kisütni a zöldségeket. *mondom és ha bele megy akkor a tésztába mártogatást rábízom.*

*Miután befejezi amit rábíztam, átveszem a terepet. Kisütöm a zöldségeket majd a hajdina tésztát. Elintézem az utólsó simításokat majd még megcsinálom a sülthalt Dimnek. Alig pár perc és kész vagyok.*
-Japánban mikor a nagynéném Chujo-san fogadójában laktam. Mellette sokmindent megtanultam amit nem tanítottak meg a szentélyben.*

*Mosolyogva figyelem miközben, megterít.*
-A halat pedig neked csináltam. Én ritkán eszem halat. És azért főztem külön neked mert tudom milyen mikor nem gondolnak az emberre hogy például vega vagy épp egy húsevő a vegák közé keveredik.*mondom ahogy kiszedem mindkettőnknek az ételt. Látom hogy pálcikákat is talált. Jót mosolygom a dolgon.*
-Jó étvágyat.*mondom ahogy leteszem a két tányért.*

*Nekilátunk a vacsinak, és rámosolygok miközben a főztömet dicséri.*
-Azért annyira nem jó.*mondom miközben az elkészült teát is az asztalra rakom. Mikor felmutatja a szálkát és megszólal majdnem megfulladok a mert félre nyelek.*
-Esküszöm te meg akarsz ölni.*mondom mosolyogva. Mellette nem unatkozik az ember az egyszer biztos.*
-Amúgy mi történt Cera és közted miután én eljöttem?*

-Ejha. Ez igen. Szerintem bejössz Cerának. Csak nem mutatja meg senkinek az igazi énjét. Persze rajtad kívül.*mondom hallkan. Kicsit elgondolkozom evés közben. Magamon érzem Dim tekintetét.*
-Nagyon szívesen. Tudom hogy ez nem olyan mint a vér de legalább valameddig kitart.*mosolygok én is.*-Szegény mókusok.*játszom a rettegő lánykát. Majd elnevetem magam.*

*Elmosolyodom mikor elmondja hogy Cera felképelte. Na, igen ez Ő. Sose lehet kiszámítani mit akar tenni. Cera az Cera. Nincs még egy belőle. Majd rátérünk a vadászat témára. Nincs bajom azzal hogy Ő is és párom is vámpír de ez túl részletes beszámoló volt. Így is rosszul vagyok a vértől és pluszba vizuális tipus vagyok. Láthatja hogy elsápadok, és mikor folytatja leszédülök a székemről.*
-Most ettünk, nem szeretném viszont látni.*mondom hallkan. *-Igen van két vadászgörényem de nem megenni őket.*mondom és a hűvös padló hatására kezdek jobban lenni.*

*Szerencsére Dim elkap mielőtt közelebbi ismeretséget kötök a padlóval. Majd azt érzem hogy Dim a kezét nyakamhoz érinti. De jó hideg. *
-Erősen vizuális típus vagyok. Néha jó néha nem.*mondom. *-Ez kedves tőled. *utalok arra hogy nem bántja ami vagy aki számomra kedves.*
-Igen már jobb. *mondom ahogy fölültet a székre.*-Nyugi nincs baj. De szerintem elő fog fordulni párszor. *mosolygok rá. Jó hogy azért próbál segíteni.*

-Az nem zavar ha kimödják a vér szót, csak magam elé képzeltem amit meséltél.*mondom mosolyogva. *-Egyáltalán nem zavar hogy vámpír vagy. Elvégre a párom vámpír és a nagynéném is az. Az életemet meg egy róka szellemnek köszönhetem. Nem sok minden lep már meg. *mondom mosolyogva. *

-Igen eléggé mozgalmas.*mondom mosolyogva majd elgondolkodom. *
-Miután megszüledtem meg kellett volna halnom. De az a szellem megmentett. Én is olyasmi vagyok mint ti. Hiába élek én is más vagyok mint a többi ember. Én már csak azért éltem hogy Kitsunét szolgájam, de szerencsére már kiszabadultam a szolgálata alól. Végre elengedtek, hogy tényleg élhessem az életemet.*mondom mosolyogva.*

[nov. 5.]

*Miután Cas is elvette a felsőjét, nyaka köré csavarva indul meg a kijárat irányába, s csak hamar fel is tűnik a páros a konyha ajtajában.*
-Na, mit szólsz? Jó nagy, mi?*Vigyorog szembe Tomával.*
-Komolyan, otthon nincs ekkora bazi nagy konyhánk és ennyi mindennel felszerelve,mint milyen ez! Anyám imádná!*Meg úgy kb minden olyan személy, aki él-hal a konyhákért, a főzésért.*
-Mit készítsünk? Sima szendvicset vagy rántottát?*Köbö itt ki is merül minden gasztronómiával kapcsolatos tudása, de ha Tomának egyéb, kivitelezhető javaslata is van, szívesen hallgatja a srácot is.*

[nov. 5., este]

-Nem rossz ötlet!*Mutat mutatóujjával Tomára, jelezve, nála a pont.*
-Nekem eszembe sem jutott volna feldobni még valamivel!*Vigyorodik el, tény, a konyhában sincs nagy tapasztalata, az mindig is az édesanyja reszortja volt. Itt meg megkap mindent a menzán, vagy ha szépen néz, akkor a lányoktól.*
-De de vágod a hagymát!*Azért annyi tapasztalata neki is van, hogy a hagyma vágás fájdalmas, még inkább könnyes menet a szem számára.*
-Mi kell hozzá?*Teszi fel a legégetőbb kérdést, miközben megindul a hűtőszekrény irányába. Na igen, eddig tartott a nagy határozottsága.*
-Tojás, mondjuk 5? vagy az túl kevés?*Fogalma sincs, hogy az anyja hogy, mennyiből szokta készíteni. Ilyenkor bizony jól jönne egy segítő leányzó. De no para, talpraesett legények ezek, valahogy csak megoldják a problémát.*

[nov. 5., este]

-Nekem mindegy, csak hagyma ne legyen.*Vigyorodik el, ami voltaképpen azzal egyenlő, hogy Casé marad a tojás.*
-Öhm... bacon meg sonka.... hm, szerintem azok is a hűtőben lesznek.*Jelenti ki pillanatnyi gondolkodás után. No, nem mintha Toma bizonyára nem sejtette volna. Azért szépen előkotorássza azokat is, majd utoljára hagyja a tojásokat az eldöntendő dilemmával.*
-Oké, akkor legyen hat!*Ha már kapott segítséget, könnyű a választás.*-Nem csak serpenyő, de egy tál is kell, amibe összekeverhetjük!*Jegyzi meg, s azon nyomban keresgélni is kezd a konyhaszekrények között, míg egy "Áháá!" felkiáltással, győzedelmesen a magasba nem emeli a fehér műanyag tálat.*
-Megvan!*Most már akár kezdhetné is a melót, ám mégsem teszi, ott áll a konyhapult előtt, a hozzávalókat és a tálat bámulva.*
-Te Toma, hallod, ezekkel mit csináljak?*Bök a kezében tartott habverővel (!) a húsok irányába.*
-Ezeket is vágjam imán bele?*Pislog tanácstalanul a másikra. Tényleg nincs tisztában ilyenekkel, no.*