Barak

-Igen Ők azok. Sajnálom. Néha nem bírnak magukkal.*mondom és kinyitom a táskám.*
-Befelé rosszaságok, különben nem lesz jutalom falat. Podo, add ide a pálcám. *mondom és megpróbálom elvenni, tőle a pálcámat. Mikor sikerül sajnos véletlenül az én ujjamra harap rá. És elkezd vérezni a seb. Gyorsan megpróbálom pulóverem újával elrejteni a vért. De sajnos már elkezdtem remegni. És ilyenkor nehezen nyugszom meg. *

*A két hiperaktív görényt kergetem mert ellopják a pálcámat. Azt hiszik hogy ez vicces. Solomon segítségével sikerül Őket megfogni de mikor Podótól megpróbálom elvenni a pálcám véletlenül belém harap. Sajnos számomra már egyértelmű hogy félek a vértől. Solomon beköti a sebet de végig csukva van a szemem.*
-I... Igen. Csak nemrég de... derült ki hogy félek a vértől. Pedig eddig nem... nem volt problémám.*mondom hallkan. *~Igen. Mikor Stev vérző sebét láttam akkor kezdődött.~*gondolkodom és próbálom megszüntetni a remegést.*

*Solomon beköti a kezem és próbál megnyugtatni. Hogy kezdődött?*
-Hát, Dim és a barátom Stev megint őrültséget csináltak. Dim bizalmatlan ezért felvetette hogy egy surikent hajít felé és ha nem ugrik el akkor tudja hogy megbízhat benne. *mondom ahogy újra eszembe jut mi történt, és megint remegni kezdek. *- Rémes volt látni a véres fegyvert. És a tudat hogy az az Ő vére. Nem kaptam levegőt és nem tudtam reagálni a hangjukra. Nagyon megijedtem mert egy pillanatra azt hittem megfulladok. Mép sose történt ilyen. Pedig nem egyszer sérültem meg vagy láttam el mások sérüléseit.*mondom és lehajtom a fejem hogy ne lássa a könnyeimet.*

[tegnap este]
// olvad//
*Hiába próbál megnyugtatni akkor sem megy. Nagyon féltem hogy Stevent elveszítem. *
-Tudom hogy hamar meggyógyul de rettegek hogy Őt is elveszítem. És már egyszer megtámadta egy vámpír vadász. Miatta hagyott már el egyszer. És nem akarom még egyszer átélni ezt.*mondom hallkan. Továbbra sem emelem fel a fejem mert szégyenlem a gyengeségem. Hideg fuvallatot érzek magam körül és tudom hogy Kitsune itt van és próbál vígaztalni. Másoknak ijesztő lehet a hideg fehér köd de én tudom ki Ő.*

-Nem. Negy miután a bátyámat elvesztettem nem bírok megnyugodni. És az a vadász aki majdnem megölte itt van az iskolában. *mondom hallkan. Érzem hogy a köd egyre jobban körém tekeredik. Mintha meg akarna védeni. Elrejteni mások elől hogy ne lássák a kétségbeesésemet. Kitune csak meg akar védeni.*~Kitsune. Nincs baj. Csak kell egy kis idő hogy megnyugodjak.~*üzenem neki gondolatban majd szép lassan eltűnik a köd.*

[Tegnap este.]
*Hallom amit mond de nagyon a gondolataimba mélyedek. Akkor eszmélek föl mikor félre söpri a hajamat. Nagyon meglepődök és inkább letörlöm könnyeimet.*
-Köszönöm hogy segíteni próbálsz. De most jobb ha megyek. Nem szeretném ha valamelyik tanár vagy prefektus elkapna.*mondom mosolyogva és fölkelek hogy leporoljam magam.*-Jó éj.*hajolok meg kicsit majd indulni készülök.*

[Tegnap este.]
-Hagyd majd én beszélek vele. De még veled is lesz elszámolni valóm.*mondom Stevennek majd Dim után indulok. Nehezen tartom vele a lépést elvégre Ő meg vámpír. Nem vagyok valami jó paszban. De megtalálom a barakban. A nagy rohanásban igazán kifulladtam. Megtámaszkodom a fa törzsén hogy levegőhöz jussak.*
-Ne, hogy eltűnj!*szólok rá levegőt kapkodva. *-Na, figyelj. Nagyon sajnálom a dolgot de az én türelmem is elfogyhat. Fárasztó köztetek a villám hárítót játszani, pláne a mostanában. *mondom és nem érdekel ha közbevág.*

[Tegnap este]
-DIM! *Kiáltok fel mikor a mellettem lévő fába fúródik a shuriken. *-Ezzel nem tudsz megijeszteni. *mondom és mielőtt eltűnne odalépek hozzá és átölelem. *
-Kérlek maradj még. Ti ketten vagytok a családom. És a folyamatos marakodásotok nagyon fáj. És néha ezmiatt elveszítem a türelmem.*mondom hallkan és érzem hogy könnyek pottyognak a szememből. Nem érdekel ha sírni lát. Mert megbízom benne is. Rájuk számíthatok és nem akarom egyiküket sem elveszíteni.*

[Tegnap este]
-Kérlek ne menj.*de mire kimondom ott sincs. A földre zuhanok és kell egy kis idő még felfogom mi történt. Fölülök hátamat a fának vetve. Fölhúzom térdeimet és homlokomat térdeimre támasztom. Majd átkarolom lábaimat.*~ Miért van az hogy minden akkor megy tönkre mikor jól kezdenek rendbe jönni a dolgaim? Úgy látszik hogy csak elüldözni tudok másokat. Csoda hogy Dim és Stev eddig mellettem maradtak. Talán tényleg jobb lenne ha haza mennék. Ott nem okoznék ennyi bajt.~*gondolkodom és érzem hogy könnyek folynak végig arcomon. Valamiért mindenkit elveszítek aki fontos nekem.*

[Tegnap este]
-De néha olyan jó lenne ha mindhárman nyugodtan meglehetnénk egy helyen. Én nem bánom ha tréfálkoztok, csak ne bántsátok egymást mert azzal engem bántotok.*mondom hallkan és nem érdekel ki mit gondol óvatosan átölelem. Szeretem Dimet mert pont olyan mint a testvérem volt. Rá emlékeztet és nem akarom hogy magamra hadjon.*

[Tegnap este]
*Örülök hogy Dim nem haragszik rám. Nem akartam bántani. *
-Majd egyszer megmutatom mit tudok. Nem vagyok egy elveszett gyönge kislány aki védelemre szorul.*mondom ahogy letörlöm a könnyeim.*
-Köszönöm Dim. És nem vagyok Miss. Depi.*mondom végre mosolyogva. Örülök hogy Ő is velem van. Sokat segít nekem és nem szeretném elveszíteni. Lassan vissza indulunk a kastélyba. *
-Jó éjt vagy is szia. Vigyázz magadra. Majd még találkozunk.*mondom mosolyogva. Majd bemegyek a Panagan toronyba. *