Vasútállomás

*Teo érkezik a vonat elé. Új diákjuk érkezik, méghozzá nem is akárki! A mágiaügyi miniszter fia. Szegényt már előre sajnálja a nő, hisz nem lehet majd könnyű élete. Jobban belegondolva nem is érti, hogy Traian mégis hogy képzelte, hogy ide küldi, sokkal jobb lett volna neki a Roxfortban, előítéletek és utálkozások nélkül. Teo lesz a fiú házvezetője, így elhatározta, amiben csak tudja, segíteni fogja a srácot. A vonatra nem kell sokat várnia, a fiút rögtön kiszúrja, szerencséjére hordoz némi vonást az apjától is.
-Szerbusz. Marius vagy, igaz?-*Kérdi barátságosan a kissrácot.*
-Az én nevem Teofana Enescu, én leszek a házvezetőd.-*Mutatkozik be, kezet nyújtva.*
-A csomagodat elintézem, rendben? A szobádban megkapod.-*Magyarázza, majd pálcája segítségével előre is küldi a koffert.*
-Gyere, erre van a Kastély. Van kérdésed?-*Pillant le a fiúra, miközben megindul a Birtok irányába.*

*Felé tartanak, és ami különösen érdekes, a nő még mosolyog is. Ez lesz az álarc, lefogadja. Mégis ki örülne az érkezésének? Maximum a növények, más nem igazán.*
-Jó estét, igen, talált, süllyedt. Marius... Ermindescu... sajnos. *Láthatóan zavarja a családja és minden, ami ezzel kapcsolatos.*
-Köszönöm szépen. Ön is gyűlöl, igaz? Ahogy mindenki, csak azért mert van egy idióta faterom, aki majdnem taccsra vágta az egész Coxtont. *Sóhajt egy nagyot, szívesen váltana családot, ha tehetné. A csomagjaival nem kell bajlódnia, ezért hálás is, mert lefoglalja az, hogy tovább morogjon.*
-Minek küldött ide? Majd itt megtanulok harcolni, azért? Az ő hülyeségei miatt miért nekem kell elvinnem a balhét? *Költői kérdés, de úgy néz Teofanara, mintha tudná a választ.*

*Szomorúan mosolyodik el. A helyzet rosszabb, mint gondolta.*
-Nem, én nem utállak. De való igaz, nem lesz könnyű dolgod, ha megtudják, ki vagy.-*Ad igazat a fiúnak.*
-De lény türelmes velük, ha rájönnek, hogy nem olyan vagy, mint az apád, biztos elfogadnak majd.-*Tanácsolja, többet egyelőre nem is nagyon tehet.*

//Következőt az Ösvényre fogom írni.//

*Tudta, nem volt nehéz kitalálni és még jóstehetsége sincsen. A tanácsra viszont elhúzza a száját.*
-Legyek türelmes? Azért, hogy általánosítsanak, beskatulyázzanak anélkül, hogy ismernének? Adva van egy név tanárnő, és máris a torkomnak esnek, mert oda születtem, ahová. *Egyáltalán nem boldog az ötlettől, attól még kevésbé, hogy ideküldték. A nyakát merné rátenni, hogy Coxton azért bólintott rá a felvételére, hogy 7 éven keresztül szívassa a faterja miatt. Mi értelme ennek?*

*A Coxton Birtok felől érkezik, hallotta hírét, hogy ma jön az új kollegina. Coxtonnak és Serbannak dolga akadt, így boldogan vállalta, hogy majd ő maga jön ki az új házvezető és rúnaismeret tanár elé. Már nagyon hidegek erre az esték, így fekete szoknyájára és pulcsijára vörös sálat és kötött kardigánt vett, lábán fekete bokacsizma, haja pedig szokásához híven, kontyba tűzve. A peron közelében áll, várva, hogy a Coxton Express befusson.*

*Izgatottan várja a megérkezést, nagyon várja már a tanítást és a házvezetőséget is. Mindkét szerepben tanított már egy kisebb iskolában, és nagyon élvezte is, így boldogan vállalta el a tisztséget, mikor megkapta az igazgató válaszát a pályázatára. Nem sokat teketóriázott, két nappal ezelőtt kapta meg a levelet, gyorsan összepakolt, és már itt is van az iskolánál. Bőröndjét lebegteti maga előtt, nem az a típusú nő, aki nagyon sok ruhát pakolna be, bár szereti a divatot és az elegáns holmikat, de inkább a rúnákhoz kapcsolódó könyveket és személyes tárgyait tette be. Fehér inget és hosszú szoknyát vett fel hozzá, ami elég meleg és kényelmes a szeszélyes időjáráshoz. Körbenéz a peronon, hogy lássa, van-e ott valaki, és mikor megpillantja a nőt, odamegy hozzá.*

*Szerencséjére nem kell sokáig várnia a vonatra, ahogy arra sem, hogy kiszúrja ifjú kollegináját.*
-Szép estét kívánok!*Köszönti mosolyogva a nőt.*-Teofana Enescu vagyok, a Panagan ház vezetője, illetve az egyik Legendás Lények Gondozása tanár.*Mutatkozik be a már tőle megszokott mosolyával, s közben természetesen jobbját is nyújtja az újonnan érkező nő irányába.*
-Azt hiszem én vagyok az idősebb, így szerintem tegeződjünk.*Ajánlja fel hasonlóan mosolygós stílusban.*

*Mielőtt a nő mellé érkezik, azért szemügyre veszi őt, a megjelenése alapján szimpatikusnak és kedvesnek tűnik, ahogy megszólal, ez be is bizonyosodik. Visszamosolyog rá, majd elfogadja a felé nyújtott kezet, és határozottan, de azért nem túl erősen viszonozza.*
- Önnek is szép estét. Én pedig Analisa Carp vagyok, rúnaismeret tanár, és a Lupiatto ház vezetője, legalábbis erről értesített az igazgató úr.
*Mondja mosolyogva, bár este van már, de azért a humoros kedve megvan. A kérésre csak biccent, és hozzáfűzi.*
- Nem mondanálak téged se idősnek, de én is jobban szeretem a tegeződést. Te mióta tanítasz itt?
*Érdeklődik, rúnával díszített bőröndje mellette lebeg, ahogy beszélgetnek.*

-Így van. Jonathan engem is arról tájékoztatott, hogy az új házvezetőt tisztelhetjük benned.*Erősíti meg a nőt.*-Amúgy az igazgató elnézésedet kéri, sajnos ügyes-bajos dolgai nem engedték, hogy eléd jöjjön, de azt üzeni, hogy mindenképp fel fog keresni még ma este, vagy a holnapi nap folyamán.*Fontosnak tartotta erről is beszámolni a nőnek.*
-Ő, pedig már több év van mögöttem, mint gondolnád.*kacsint nevetve a nőre, majd az állomás épülete felé fordul.*
-De szerintem induljunk, cseverészni útközben is tudunk.*Ajánlja fel, s ő maga azon nyomban meg is indul. Nem siet, valószínűleg sétálva teszik meg a következő pár kilométret.*
-Én már majdnem az újrakezdés óta itt tanítok. Három éve a Panagan vezetését is elvállaltam, miután az előző házvezető, Alisa Coxton szülési szabadságra ment.*Válaszol Analisa kérdésére.*

- Értem. Semmi gond, örülök, hogy Te kijöttél, nem kell egyedül feltalálnom a kastélyba, ahogy hallottam, elég szépen el lehet benne tévedni. Ha esetleg meg nem futnánk össze az igazgatóval, akkor maximum én keresem meg.
*Mosolyog, majd biccent, el is indítja a ládáját, ami szépen maguk mellett fog majd lebegni, rúnás csillogása még a sötétben is meglátszik.*
- Meg nem mondanám rólad, hogy ahogy te fogalmaztál, jó pár év van már a hátad mögött. És azóta ő már visszatért a tanításhoz? Egyébként milyenek a diákok, mi a véleményed általánosan az iskoláról?
*Kíváncsiskodik kedvesen, miközben a nő mellett lépdel kényelmes magasabb sarkú cipőjében.*

*Errefelé a nappalok melegek, az esték hűvösek. Igazi vénasszonyok nyara ez. Így Alisa is jócskán felöltözött ma este. Fekete farmerjéhez méregzöld szövetkabátot vett fel. Kiengedett hajába bele-belekap a szél. Nem túl gyakran jár most már ki ide, ma mégis ragaszkodott hozzá, hogy ő jöjjön ki új kollégája elé, aki nem mellesleg, rég nem látott barát is, még a Roxfortos időkből. Kíváncsi, mennyit változott a férfi az elmúlt évek során, mióta nem látta.*

Nem gondoltam, hogy valaha ismét tanár leszek. Vagyis... Szerettem azokat az időket, de már négy éve nem tanítok. Meguntam. Vagyis ez rossz kifejezés, inkább elment a kedvem. Nem ment. Most mégis remény ébredt a lelkem mélyén, valami vágyat ébresztett a tanítás iránt, hát meg kellett próbálnom. Megnyertem a pályázatot, ahogy az állást is. Szerencsére. Örülök neki, és annak is, hogy a négy évnyi élet az emberek közt, megtagadva varázslói mivoltom, használható még valamire.
Minden visszatérés nehéz, ahogy ez is az lesz. Elgondolkodva pillantok ki a vonat ablakán, ami Troxiába visz. Hallottam róla, de nem volt elég bátorságom eljönni ide. Most mégis enyhe remegés lesz úrrá a gyomromon. Nem kellene itt lennem, de már nem fordulhatok vissza. Itt vagyok, öltözetem egy koptatott farmer, egy szürke pulóver és rajta egy fekete szövetkabát, melynek a gallérját felhajtom, mielőtt leszállnék a vonatról. Egy rég nem látott arc jelenik meg előttem, és arcomon egy halovány mosoly tűnik fel. Mégis grimasznak látszik, hiszen tekintetem hűvös, vagy inkább magányos. - Alisa! Csak nem itt futunk össze annyi év után? - Hangomba egy kis öröm oson, miközben felé sietek, majdnem a csomagomról is megfeledkezem. Az egész vonatúton a pálcámmal gyakoroltam, mégis inkább kihúzom a táska fogóját, és úgy húzom magam után, hogy Alisához közel érve megölelhessem egy fél percre.

*Izgatottan várja, hogy a vonat befusson. Időben érkezett, szerencsére nem kell sokat kint várnia a hideg levegőn. Nem mintha fázna, biztos ami biztos alapon a nagykabát bűbájt is bevetette. Nem fázhat meg, két kisgyerekkel a nyakán aligha lenne képes elhúzni egy betegséget.
Türelmesen vár, míg a férfi közelebb ér, s csak ekkor szólal meg ő is, bujkáló mosollyal szája szegletében.*
-Stefan! Örülök, hogy látlak! Stílszerűen ismét egy iskolában.*Mosolyodik el, miközben megöleli a férfit.*
-Hogy utaztál?*Érdeklődik, kibontakozva az ölelésből. Közben a páros meg is indul a Coxton Birtok irányába, így sem lesz egy rövid séta, nem kell még húzni is az időt.*
-Nocsak, azt hallottam, hogy pár évig eltűntél a mágus társadalomból, na de annyira, hogy már a mágia használatot is elfelejtetted?*Cukkolja kissé gunyorosan, mégsem sértő módon egykori iskolatársát.*

* Unottan szálltam le a vonatról, habár egy pillanatra mindent elfelejtettem, de tudom, hogy ez a pillanat sem tart sokáig. Ki akarom élvezni minden percét, hogy emlékezhessek rá. Magamhoz szorítva Alisát kicsit belefeledkezem, jó egy baráttal találkozni, és meglep, hogy még egy mosoly bujkál szám sarkában. Talán ideje volt visszatérnem. *
- Igen... Csak a helyszín és az évszám más - * Erőltetek egy kis kedvességet arcomra, de nehezen megy. Négy éve élek remeteként, alig szólva valakihez, munkahelyre be, majd haza, másnap ugyanez. Mindezek a programok tarkítva egy-egy esti kis ivászattal. Mégsem lettem alkoholista. Inkább beletemetkeztem az önsajnálatba. *
- Borzalmasan kényelmetlen ez a vonat. A roxforti jobb volt - *Fintorgok egy mosollyal az arcomon. Megy ez nekem. Mégis nehéz. Négy év miért nem volt elég? Most visszahozott mindent, mégsem mutatom. Férfi vagyok. Apám így nevelt. A következő csipkelődésre megdermedek, de alig észrevehető, hálát adok az éjszaka homályának, hogy Alisa alig láthatja az arcmimikámat. *
- Elegem lett a mágiából. Négy éve nem használom, bár még mindig jól megy. Tudod... Sok okom van rá, amiért kivonultam... - * Majd egyszer talán elmondom neki is. De most még nem megy... Legalábbis ebben a pillanatban nem... *
- Inkább mesélj te... Mi van veled? - * Terelem el a szót önmagamról, ameddig lehetséges *

-Meg a körülmények!*Teszi még hozzá. Való igaz, sok-sok évvel ezelőtt még diákként élték mindennapjaikat egy tanintézményben, míg ma már ők maguk is oktatókká, sőt, nevelőké váltak.*
-Ugyan már Stef! Csak te öregedtél meg!*Csipkelődik tovább. Nem kétséges azonban, hogy a Roxfort Express valamivel kényelmesebb, mint romániai társa.*
-Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy mágus mondhat ilyet.*Jegyzi meg hitetlenkedve. Ez az, ami Alisát sosem fenyegeti. Ő köszöni szépen, nagyon jól megvan a mágustársdalomban, és ha csak teheti, ki is használja mágia adta képességeit. A férfi biztos lehet benne, hogy nem most boncolgatta utoljára Alisa ezt a témát, bár valószínűleg egy-egy csésze tea, vagy pohár bor társaságában kényelmesebb erről beszélni, mint a zimankós hidegben.*
-Én pár évig házvezető voltam, aztán átadtam a posztot, mert időközben édesanya lettem, kétszeresen is. Csak idén szeptemberben tértem vissza ismét a tanári gárdát erősíteni.*Foglalja össze nagyon bő vonalakban az elmúlt 5-6 év történéseit. Mikor az anyaságról beszél, hangja kissé elgyengül, ami igen csak meglepő dolog lehet azok számára, kik jól ismerték azelőtt a nőt.*

- Én öregedni? Most élem újra diák éveimet... - * Mosolyodom el, majd elgondolkodom, de nem tartom magam öregnek. Tudom, hogy viccnek szánta, de néha belegondolok abba, hogy egyszer megöregszünk... De nekem talán lassabb a folyamat, nem tudom. Persze, ha nem végzek öngyilkos merényletet, akkor megtudom, bár néhanapján borzalmas érzés. *
- Ha elvesztenél mindent a mágia miatt megtudnád! - * Kotorászok a zsebemben, miközben hangomban árulkodó szomorúság cseng. Sok tervem volt a mágusvilágban. Megnősültem, és a gyűrűket még mindig a pulóverem alatti bőrláncra fűzve hordom. Beteges, de ez erőt ad. Lehetőségem volt legalább megtapasztalni a családos élet apró szilánkját legalább egy kicsit érezhettem milyen érzés. De össze fogom szedni magam. Anyám miatt. Ő ad erőt és apám. Ők is átélték ugyanezt, családi karma lehet. *
- Nincs is szebb dolog a gyerekeknél, mennyi idősek? Remélem nem tiltasz el tőlük! * Terelem a gondolataimat poénokkal, miközben cigarettát keresek. Régi szenvedélyem, most is megvan. Emberibbé tesz. A szivar hamarabb megölne, és nem vonz... Lassan fújom ki a füstöt, majd lassuló lépteimet felgyorsítom *